• Egyéb

Több mint 1,4 milliárdos közútfejlesztés fejeződött be Kisvárdán

Elkészült a Kisvárdát elkerülő út utolsó szakasza, amelyet két másik, összesen több mint 1,4 milliárd forint értékű közútfejlesztési beruházással együtt pénteken adtak át a felső-szabolcsi kisváros határában.

    Az eseményen Seszták Miklós kormánybiztos, a térség országgyűlési képviselője elmondta, az elkerülő teljessé válásával a belváros megszabadult a teherforgalomtól, az áruszállítás szempontjából pedig megközelíthetőbbé váltak a város szélén elhelyezkedő ipari területeken lévő cégek telephelyei.
    

Bogdán Béla, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. projektvezetője elmondta, a város északi tehermentesítő útja csatlakozik a Kisvárdát délről elkerülő, tavaly decemberben átadott útszakaszhoz. (A 4-es főút és a Kisvárda-Anarcs út közötti 3,3 kilométer hosszú déli elkerülő több mint nettó 3,2 milliárd forintból épült meg.)
    

Az északi tehermentesítő megépítésével a teherfogalom elkerüli a város teljes területét és közvetlen kapcsolatot termet a 4-es út felé – tette hozzá a projektvezető.
    

A nettó 760 millió forintból megépített, kétszer egy sávos, egy kilométer hosszú összekötő útszakaszon három körforgalmat létesítettek, mindhárom csomópont közúti kapcsolatot biztosít Kisvárda belvárosa felől a környező falvak felé.
    

Bogdán Béla tájékoztatása szerint egy másik, nettó 387 millió forintos beruházás révén az elkerülő közelében, de már város belterületen körforgalommá építettek át egy négyágú, korábban balesetveszélyes útkereszteződést, egy harmadik útfejlesztési projekt segítségével pedig elkészült az északi bekötőút járműosztályozós csomópontja a Mátyás Király utcában. Utóbbi, csaknem 291 millió forintba kerülő beruházás során rendezték az érintett út közműveit, illetve új járdákat és kerékpárutat egyaránt építettek.