Több mint tizenkétezer vonaton vagy buszon elhagyott tárgy jutott vissza tulajdonosához 2023-ban
Minden évben számos tárgy marad a buszokon, vonatokon, az elmúlt években folyamatosan növekszik ezeknek a száma, 2023-ban összesen már közel 21.500 darabot adtak le a MÁV-VOLÁN-csoportnak, amiből több mint 12 ezer jutott vissza a tulajdonosához. Az elhagyott tárgyakat mintegy két éve közös adatbázisban kezeli a vállalatcsoport, így nagy könnyebbség, hogy akár a MÁV-START, akár a Volánbusz járatain, állomásain felejtettek valamit, központilag az éjjel-nappal elérhető MÁVDIREKT-nél érdeklődhetnek értékeik után az utasok.
Évről-évre számos értéket hagynak el az utasok – például telefont, pénztárcát, bankkártyát és iratokat, táskát vagy bőröndöt, könyvet, sapkát-sálat, szemüveget, esernyőt vagy ékszert. Az elveszett tárgyakat általában a járműveken szolgálatot teljesítő jegyvizsgálók, autóbusz-vezetők, a takarító személyzet vagy az utasok találják meg és adják le a vasút-, illetve buszállomások forgalmi irodáiban, ahol a biztonságos kezelés érdekében az elvesztett tárgyak tartalmát tételesen nyilvántartásba veszik, így kerülnek be az adatbázisba. 2023-ban összesen közel 21,5 ezer talált tárgyat rögzítettek, amiből több mint 12 ezer került vissza a tulajdonosához. A legértékesebb elhagyott tárgyak nagyságrendileg néhány százezer forintot értek, ezek között szerepeltek műszaki cikkek – mobiltelefon, okosóra, laptop –, de az elmúlt évben találtak például elektromos rollert, kerékpárt, és maradt fenn a járatokon gitár, illetve hegedű is.
A MÁV-VOLÁN-csoport 2022 tavasza óta vezeti közös adatbázisban e tárgyak listáját. Ezek a rögzítést követően egyből megjelennek a MÁVDIREKT rendszerében, ennek köszönhetően lényegesen könnyebb a talált tárgyak fellelése, függetlenül attól, hogy vonaton, buszon vagy valamely állomáson felejtette az utas. Elveszett értékeik után az éjjel-nappal hívható telefonszámok valamelyikén (+36 1 3 49 49 49, Telekom hálózatából +36 30 499 4999, Yettel (volt Telenor) hálózatából +36 20 499 4999, Vodafone hálózatából + 36 70 499 4999) érdeklődhetnek a tulajdonosok. A visszaszolgáltatás a MÁVDIREKT által megadott helyszínen lehetséges. Az átvétel feltétele, hogy az elveszett tárgyat az utas a jellemzők megadása mellett egyértelműen be tudja azonosítani.
Bankkártya és okmány esetében a tulajdonosa azonosíthatósága esetén, a bankkártya-kibocsátónak, illetve a személyes okmányokat kiállító hatóságnak (okmányiroda, OEP stb.) juttatják el a kártyát, okmányt. Pénzt jellemzően nem magában, hanem valamilyen egyéb tárggyal együtt (pl. kabát, táska, pénztárca, stb.) adnak le, amennyiben a pénzösszeget is tartalmazó tárgyért 1-2 napon belül nem jelentkezik tulajdonosa, akkor a pénzt nyilvántartásba veszik egy jegyzőkönyv kiállításával. Amennyiben a pénz mellett személyazonosításra alkalmas dokumentum is van a táskában, kabátban, akkor az egyszerűsíti a beazonosítást. Azok az összegek, melyeket az utasok nem keresnek, vagy amiatt nem lehet visszaadni, mert az utas elérhetősége nem beazonosítható, a hatályos Polgári Törvénykönyv alapján a Magyar Államhoz kerülnek.
Általánosságban elmondható, hogyha a tulajdonos személye nem azonosítható, a tárgyat az adott állomáson 8 napig, azt követően a kijelölt gyűjtőhelyeken általában 90 napig őrzik. A romlandó élelmiszereket természetesen csak rövid ideig tárolják, s ha senki sem keresi, megsemmisítik.
MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság