Tovább folytatódhat a versengés Turán és Csomós között

    Tovább folytatódhat a versengés Turán Frigyes és Csomós Miklós között a Székesfehérvár-ralin, amelyet szombaton és vasárnap rendeznek meg a HUMDA országos ralibajnokság következő, idei negyedik fordulójaként.

    A versenyirányításnak is helyt adó székesfehérvári Castrum Hotelben tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke hangsúlyozta, izgalmasan alakul a bajnokság, minimális a különbség összetettben Turán és Csomós között, akik most újra megmérkőzhetnek egymással a nagy melegben és a várhatóan jó hangulatú versenyen.


    Az elnök ezt követően a biztonságra terelte a szót, mert mint kiemelte, a tavaszi Esztergom-Nyerges ralin történt halálos tömegbaleset miatt szomorú aktualitása van a kérdésnek, hiszen a versenyzők és nézők biztonsága mindig elsődleges. Felhívta a figyelmet, hogy a rali az autósport nyolc szakága közül az, ahol leginkább együtt kell működnie nézőnek és szervezőnek: a nézők csak ott állhatnak, ahol a szervezők ezt engedélyezik.


    Bejelentette, hogy az autóversenyek jogi háttere az elmúlt napokban gyökeresen megváltozott: a versenyigazgatónak kormányrendeletben foglalt kötelezettsége félbeszakítani a versenyt, ha a nézők tiltott helyen állnak és életveszélyben vannak. Arra kért mindenkit, hogy tartsa be a szervezők instrukcióit, mert egy újabb tragédia miatt a hazai rali jövője kerülhet veszélybe.


    Lakatos Róbert, a Székesfehérvár-rali szervezője elmondta, hogy szombaton egy gyorsasági szakasz lesz a Vértesben, Oroszlány és Kőhányás között 17 kilométeres távon, amely mellett több nézői pontot alakítottak ki. A második napon három gyorsasági szakasz lesz (Pusztavám-Oroszlány, Kőhányás-Pusztavám, Bakonycsernye-Nagyveleg), amelyek közül kettőt három, egyet két alkalommal teljesít a mezőny, ekkor már az ORB2 és az ORB3, illetve a klasszikus versenyautókat felvonultató Historic mezőny is versenyez majd.


    Jelezte, hogy a szervízpark és a céldobogó is a Sóstói Stadionnál lesz.


    A bajnoki pontverseny második helyén álló Turán Frigyes közölte, felkészülten várják a viadalt, próbáltak fizikális edzéseket tartani a nagy meleg miatt. A Shell Helix Ultra csapatának versenyzője megemlítette, hogy nagy átlagsebességű futam várható, gyors pályák várják őket, ahol forró aszfalton, folyton változó tapadás mellett kell a leggyorsabbnak lenniük.


    Kijelentette: az első helyet célozzák meg annak ellenére, hogy az idei fejlesztésű autókhoz képest van némi lemaradásuk, amelyet lényegesen bátrabb versenyzéssel igyekeznek kompenzálni.


    Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere elmondta, hogy ugyan a városon kívül lesznek a főbb szakaszok, de az elmúlt évekhez hasonlóan ismét lesz szuperspeciál szakasz a belvárosban. Bár ez nem a verseny része, a nézők számára ez a néhány száz méter lesz a legszórakoztatóbb része a hétvégének.

Tudtad?