További akkugyárak magyarországi telepítése előtt állunk, miután Nagy Márton az akkumulátoripar meghatározó szereplőinek képviselőivel spanolt

    

Csütörtökön Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter külön találkozó keretében fogadta a legnagyobb és legmeghatározóbb high-tech akkumulátoripari cégek közé tartozó SK ON Hungary és CATL Debrecen képviselőt; az egyeztetéseken Cho Daehee-vel, az SK ON Hungary ügyvezető igazgatójával és Jason Chen-nel, a CATL európai működésért felelős ügyvezető igazgatójával tárgyalt – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.

Tudtad?

    A közlemény szerint a megbeszélésen a felek áttekintették az elektromos járműiparhoz kapcsolódó akkumulátoripar nemzetközi helyzetét különös tekintettel annak
európai helyzetére, továbbá az ágazat előtt álló kihívásokat és a zöld átállásban rejlő lehetőségeket.


    Az SK Csoport Dél-Korea három legnagyobb cégcsoportjának és a világ száz legnagyobb nemzetközi vállalatának egyike, amely az SK ON Hungary-n keresztül több mint 4 ezer embert foglalkoztat Magyarországon a komáromi és az iváncsai telephelyén. A 2011-ben alapított CATL az elektromos járművek akkumulátorainak globális piacán elért csaknem 40 százalékos részesedésével a világ egyik legfontosabb akkumulátoripari szereplője. Az idén 7. éve piacvezető nagyvállalat a jövőben több mint 3 ezer embernek adhat munkát Debrecenben.


    A közlemény idézte Nagy Mártont, aki az egyeztetésen kiemelte: a zöldenergia, az elektromos autózás jelenti a jövőt, amely a zöld, körforgásos gazdaság egyik húzóágazata és elképzelhetetlen versenyképes akkumulátoripar nélkül. Magyarország időben lépett ezen a területen és biztosította helyét a zöld átállás nyertesei között. Magyarország ugyanis találkozási pontot képez a nyugati és keleti tőke, illetve technológiák között, összekapcsolva a csúcsminőségű német autógyártást a legfejlettebb kínai és koreai akkumulátorgyártással, miközben a kínai BYD elektromos autógyártó is – Európában elsőként – Magyarországon létesít gyárat.


    Ennek eredményeképpen Magyarország már ma is élen jár a high-tech akkumulátorgyártásban, hiszen az ország GDP arányos exportja az akkumulátorok és akkumulátor alkatrészek terén már ma is meghaladja az 5 százalékot, amellyel listavezető az uniós országok között. Az akkumulátorgyártás a következő években több mint 6300 milliárd forintnyi fejlesztést hozhat az országba, így Magyarország a világ öt legnagyobb akkumulátoripari hatalmának egyikévé válhat. Magyarország gyártási kapacitása elérheti a 250 gigawattórát (GWh),  amely az európai szükséglet 35 százalékát szolgálhatja ki.


    A nemzetgazdasági miniszter az elektromos közlekedéssel és az ehhez szorosan kapcsolódó high-tech akkumulátoriparral összefüggésben felhívta a figyelmet azokra a kérdésekre is, amelyekre már rövidtávon megoldást kell találni. A miniszter kifejtette, hogy a használt elektromos autók piacképességének növelése érdekében az akkumulátorok tekintetében három nagy kihívás azonosítható: egyrészt az akkumulátorok állapotának és piaci értékének pontos meghatározása érdekében egységes és mindenki által elfogadott szabványokat szükséges kialakítani az akkumulátorok bevizsgálása terén. Másrészt az elektromos autók élettartamának növelése érdekében segíteni kell az akkumulátorok egyes moduljainak vagy egészének cseréjét, ezzel is hozzájárulva a használt közlekedési eszközök piacképességéhez. Harmadrészt a fenntarthatósági kritériumok teljesítése érdekében támogatni kell az akkumulátorok feldolgozását és újrahasznosítását, illetve az erre irányuló fejlesztéseket és beruházásokat.


    Nagy Márton hangsúlyozta: az akkumulátorfeldolgozás jelenleg hiányzó iparág Magyarországon, ezért az elektromos autózás térnyerésének felgyorsítása érdekében szükséges felmérni, hogy abban a hazai akkumulátoripari szereplők milyen módon tudnak közreműködni – olvasható az NGM közleményében.