Újabb MOL Bubi-állomások a XIII. kerületben

Két újabb állomással bővíti 2024 augusztusától a MOL Bubi közbringarendszert a Budapesti Közlekedési Központ. Az új kerékpárfelvevő helyszíneket a XIII. kerületben alakítják ki, melyekkel együtt összesen már 211 elérhető állomás áll a bringázni vágyók rendelkezésére.

A Dózsa György úton található Spirál Irodaháznál, valamint a Kassák Lajos utcai Groupama Green Court Office épületénél alakít ki új MOL Bubi-állomásokat idén augusztusban a Budapesti Közlekedési Központ. A Lőportáldűlőn megvalósuló fejlesztésekkel – amelyeket társadalmi egyeztetések előztek meg – városszerte már 211 helyszínen lesznek elérhetők a sokak által kedvelt, jellegzetes, zöld biciklik. A két új állomás telepítését a társaság partneri megállapodáson keresztül finanszírozza, az új felvevőhelyek várhatóan augusztus közepétől állnak a bubizók rendelkezésére.

A BKK amellett, hogy társadalmi egyeztetéseket követően valósítja meg a fejlesztéseit, rendszeresen figyeli azt is, hogy egy-egy bővítés hány új felhasználó számára biztosít további közlekedési lehetőségeket. A mostani fejlesztés egy régóta várt újítás, hiszen a környéken számos irodaház és lakóház található, így várhatóan sokak mindennapi közlekedését tudja könnyíteni a MOL Bubi.

Évről évre többen bubiznak

A MOL Bubi évek óta egyre népszerűbb: 2023-ban naponta átlagosan több mint 9 ezerszer utaztak a biciklikkel, a tavalyi év legforgalmasabb napján (szeptember 13-án) pedig több mint 18 ezer utazást rögzített a BKK. Idén hét hónap alatt átlagosan már több mint 10,5 ezerszer bubiztak a fővárosban. Májusban rekordszámú utazást mért a társaság, ebben a hónapban több mint 450 ezer alkalommal választották a BKK szolgáltatását.

A kerékpárral közlekedők számára nagy előnyt jelent a BKK BudapestGO applikációja, amelyen keresztül egyszerűen tervezhető a kerékpáros közlekedés is, legyen szó akár saját kerékpárról vagy MOL Bubiról. A BudapestGO által javasolt útvonalon szerepelnek a Bubi-állomások, látszódik, hogy milyen forgalomra kell számítani (pl. autómentes kerékpársáv), továbbá beállítható az is, hogy a javasolt útvonal kerékpárosbarát legyen, és elkerülje az emelkedőket.

Munkába tekernek a legtöbben

A BKK egy korábbi felmérése szerint a többség munkába járásra, illetve a munkából hazajutásra (57%) használja a zöld kerékpárokat, emellett sokan intézik ügyeiket, kisebb vásárlásaikat (49%) is MOL Bubival, sőt sokan szórakozni is közbringával járnak (40%). A nyári kikapcsolódás célpontjai ugyanis könnyen megközelíthetők közbringával, legyen szó akár a Budapest Parkról vagy a Dürer Kertről, de a Pontoonhoz, az A38 hajóhoz, és a Városligetbe is gyorsan és egyszerűen eljuthatunk Bubival.

A flottában már összesen 2460 kerékpár szolgálja a budapestiek kényelmét, a kerékpárokkal legfeljebb 10-15 perc alatt bárhová gyorsan el lehet jutni a város belső részein, hosszabb távolságokra pedig a szolgáltatás rugalmasan kombinálható a közösségi közlekedés egyéb eszközeivel.

A közbringarendszer új korszaka 2026-ban kezdődik: a Bubi 3.0.-val megduplázódik a jelenlegi flotta, és nem csupán hagyományos, hanem elektromos rásegítésű kerékpárok is bérelhetők lesznek. Az új eszközpark és állomások a jelenlegi szolgáltatási terület határán túli városrészekben – például az Örs vezér tere, Kőbánya-Kispest vagy Újpest-Városkapu környékén – élőknek is lehetőséget nyújtanak a megosztott kerékpárhasználatra.

Budapesti Közlekedési Központ

https://miazablogger.hu/parizs-2024

Tudtad?