Újabb rekordévet zárt 2022-ben az AutoWallis Csoport

Újabb rekordévet zárt 2022-ben az AutoWallis Csoport, annak ellenére, hogy a külső környezet tavaly is kihívásokkal teli volt. A magyar tőzsde autós vállalata 270 milliárd forintos árbevételt ért el 14,5 milliárd forintos EBITDA mellett, az egy részvényre jutó nyereség pedig 19 forint fölé ugrott. A bővülés elsősorban organikus volt és az iparági trendet is felülmúlta, így az AutoWallis továbbra is stabil növekedési pályán mozog, több pénzügyi mutató esetében már most meghaladva a 2025-re korábban kitűzött célokat.

Ismét rekordévet zárt az AutoWallis Nyrt. 2022-ben: a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat árbevétele közel 40 százalékkal 270 milliárd forintra emelkedett, miközben az EBITDA az előző évi majdnem duplájára, 14,5 milliárd forintra (+85%) ugrott, azaz a növekedés a hatékonyság jelentős javulása mellett történt. Az eredmények kapcsán Müllner Zsolt, az AutoWallis Csoport elnöke elmondta, hogy a társaság 2019-es tőzsdei bevezetése óta ez volt sorban a negyedik rekordév, miközben az üzleti környezet egyáltalán nem volt kihívásoktól mentes. Az elmúlt évek ugyanakkor megmutatták, hogy a tőzsdére lépéskor meghirdetett, majd 2021-ben felfelé módosított növekedési stratégia olyannyira válságálló, hogy több pontját időarányosan túlteljesítették. Kiemelte: az AutoWallis Csoport tőkeereje, diverzifikált működése és régiós jelenléte biztosítja, hogy piaci konszolidátorként stabilan növekedjen, miközben 2025-re árbevétele további akvizíciók nélkül is meghaladja akár a 400 milliárd forintot emelkedő hatékonyság mellett, és az évtized végére a közép-kelet-európai régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójává váljon.


Az AutoWallis árbevétele 2022-ben csaknem 40 százalékkal 270 milliárd forintra ugrott (+39%) ami elsősorban az organikus növekedésnek volt köszönhető (tranzakciósan 2022 második negyedévétől a szlovén Avto Aktiv eladásai növelték a számokat). A Csoport Nagykereskedelmi üzletágában 158,9 milliárd (+43%), míg Kiskereskedelmi üzletágában 111,2 milliárd forintra emelkedett (+32%) az árbevétel. Részvényesi szempontból azonban még fontosabb, hogy az árbevétel bővülése a működési hatékonyság jelentős növekedése mellett történt: a fedezettermelés 14,1-ről 16,7 százalékra ugrott, az eladott áruk beszerzési értéke (ELÁBÉ) az árbevételnél kisebb mértékben, 34 százalékkal 224,9 milliárd forintra nőtt. A pozitív változás mögött az állt, hogy az AutoWallis Csoport a magas inflációs környezetben is – az iparági trendekbe simulva – sikeres árazási politikát tudott érvényesíteni mind az új, mind a használt autó beszerzés és értékesítés területén. A személyi jellegű ráfordítások 56 százalékos emelkedése elsősorban a 2021-ben és 2022-ben végrehajtott akvizíciók és ebből következő átlagos létszámnövekedés (az átlagos létszáma 165 fővel 860 főre emelkedett 2022-ben), valamint a munkaerőpiaci változások követéséből eredően végrehajtott béremeléseknek a következménye. A pénzügyi bevételek és ráfordítások értéke 2022-ben -953 millió forint, ami az előző évhez képest 35 százalékos növekedésnek felel meg, mely mögött elsősorban a megemelkedett kamatkörnyezet, valamint az év végi átértékelésből származó, nem realizált árfolyamveszteség állt.


Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója a 2022-es eredményekkel kapcsolatban elmondta, hogy a pénzügyi tételektől tisztított, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény, az EBITDA az előző évi közel duplájára (+85%), 14,5 milliárd forintra ugrott, ami ezzel elérte a korábban 2025-re kitűzött 14-15,2 milliárd forintos célsávot. A vállalat teljes átfogó eredménye közel háromszorosára (+183%) 9,1 milliárd forintra nőtt, így az egy részvényre jutó eredmény 19,27 forint volt tavaly, mely több mint a duplája a tavaly elért rekordösszegnek. A vezérigazgató elmondta, hogy a stratégiában megfogalmazott növekedési tervek megvalósításához a tavaly képződött nyereséget is fel kívánják használni, így az Igazgatóság a korábbi tervekkel összhangban egyelőre nem javasolja osztalék kifizetését. Ormosy Gábor az újabb rekorderedményt hozó évvel kapcsolatban elmondta, hogy a 2022-es év nemcsak az impozáns számok, hanem az újabb lezárt, illetve bejelentett tranzakciók és akvizíciók miatt is fontos volt az AutoWallis számára: a Renault Hungária felvásárlásának lezárásával a Nagykereskedelmi Üzletág, a flottakezelői piac 10 legnagyobb szereplője közé tartozó Nelson, valamint a JóAutók.hu és az Autó-Licit.hu oldalakat üzemeltető Net Mobilitás Zrt. idén év eleji megszerzésével a Csoport szolgáltatási portfoliója erősödött, tovább erősítve a diverzifikációt. A vezérigazgató kiemelte, hogy utóbbival nem csupán az online értékesítés felé nyitottak, hanem az AutoWallis digitális tudásának alapjait is megerősítették. A 2023-as tervekkel kapcsolatban elmondta, hogy idén már ezek az akvizíciók is erősítik tovább a számokat, és bár a gazdasági környezet kihívásai óvatosságra ösztönöznek mindenkit, a társaság az eddigiekhez hasonlóan felelősen, szelektíven halad tovább a stratégiában megfogalmazott növekedési pályán.