Újabb üzemét állítja az elektrifikáció szolgálatába a Stellantis

A Stellantis 60 éves angliai üzemét is az elektromos átállás igényei szerint működteti tovább. Az Ellesmere Portban működő gyár mostantól a Peugeot e-Partner mellett a Stellantis három másik márkájának áruszállítóit gyártja.

A nyugat-angliai Ellesmere Portban immár hat évtizede zajlik az autógyártás. Az üzemet 1962-ben kezdték építeni, majd a termelés két évvel később indult meg. Ekkor a Stellantis csoport még nem létezett, ám az Opel – amely az Egyesült Királyságban Vauxhallként ismert – itt hozott létre gyártóbázist. A Stellantis 2021-es létrejöttekor az Opel/Vauxhall, illetve létesítményei is a Stellantis csoporthoz kerültek.

A Stellantis nem késlekedett sokat, és hamarosan úgy határozott, hogy komoly fejlesztéseket hajt végre a Liverpooltól délre fekvő üzemben. Az összesen 100 millió angol fontos beruházás célja az volt, hogy az üzemet felkészítsék a kompakt elektromos áruszállítók gyártására.

Az Egyesült Királyságban ez lesz az első olyan autógyár, amely kizárólag tisztán elektromos hajtású autókat, a Peugeot e-Partnert és műszaki ikertestvéreit állítja elő. Így Ellesmere Port kulcsfontosságú helyszíne lesz a szigetország EV-gyártásának. A Stellantis másik angliai üzeme, a lutoni is hamarosan beáll a sorba, hiszen 2025-től itt is elektromos áruszállítókat gyártanak az európai piacokra.

A Stellantis modernizált üzeme az elmúlt hatvan évben közel hatmillió járművet gyártott már, bár mérete az idők során jelentősen csökkent. Amikor megnyitották, a területe még 350 ezer négyzetméter volt, ám ahogy egyre hatékonyabban használták ki a teret, egyre kisebbek lettek a gyártáshoz szükséges berendezések, illetve mérsékelték a megvilágítandó és kifűtendő terek nagyságát, az üzem mérete az évek során összesen 60%-kal zsugorodott. Így ma a teljes modernizált üzem elfér az eredeti karosszéria-összeszerelő csarnok nagyságú területen.

A Stellantis által végrehajtott fejlesztések a csoport Dare Forward 2030 célkitűzésének jegyében történtek. Ez az önkéntes vállalás azt a célt tűzi ki a Stellantis csoport márkáinak, hogy 2038-ra a cégcsoport teljes mértékben karbonsemlegessé váljon.

A Stellantis amellett is elkötelezett, hogy jó vállalati polgárként hasznos és megbecsült tagja legyen annak a közösségnek, amelyben működik és prosperál. A helyi gyártás megkezdésének 60 éves évfordulójára rendezett ünnepségen például olyan dolgozó is jelen volt, aki a gyár megnyitásakor már itt dolgozott, majd mindhárom fia is ugyanitt helyezkedett el, így ők négyen eddig összesen 152 évet dolgoztak Ellesmere Portban.

A gyár jövőjét a Stellantis most azzal garantálja, hogy a legmodernebb, lokális emisszió nélkül üzemelő áruszállítók gyártását telepítette ide. Ezek egyike a Peugeot e-Partner, amely saját kategóriájának egyik legnépszerűbb modellje.

A Peugeot kompakt dobozosa nemcsak a vásárlóknál, hanem szakmai körökben is sikereket aratott. 2022-ben és tavaly is a Peugeot e-Partner nyerte az első díjat a drivingelelctric.com magazin „Legjobb Kisméretű Elektromos Áruszállító” kategóriájában. A zsűri a könnyű használhatóságot, a sokoldalúságot és az elektromos hajtásrendszert emelte ki az e-Partner erősségeiként. Az e-Partner akkucsomagja 50 kWh-s, amely kiviteltől függően 275 és 330 km közötti hatótávolságot tesz lehetővé, tehát az e-Partner fő működési területe a város. A Peugeot áruszállítójának raktere akár 4,4 köbméteres is lehet, és két vagy háromüléses kabinnal kapható, míg a hasznos terhelés közel van a nyolc mázsához.

Az e-Partner sikere nem a véletlennek köszönhető; a takarékos és megbízható hajtáslánc, a gazdag felszereltség és kedvező ár olyan érvek, amelyek hatnak a vevőkre. Nyilván ezért is piacvezető a Peugeot az európai kontinensen az elektromos hajtású áruszállítók kategóriáiban. A francia márka a fentiek mellett annak is köszönheti a sikert, hogy három méretben kínál villanyhajtású furgont (e-Partner, e-Expert és e-Boxer), és az egyik első márka volt, amely teljes haszonjármű-palettáját kínálja elektromos kivitelben. Az elektrifikáció a következő években sem áll meg a Peugeot-nál: a márka 2030-ra szeretné elérni, hogy az általa kínált autók kizárólag elektromos hajtásúak legyenek.

ILLUSZTRÁCIÓK: STELLANTIS

https://miazablogger.hu/parizs-2024

Tudtad?