Újbuda-központnál takarított partnereivel a BKK

Folytatódott a Budapesti Közlekedési Központ által életre hívott köztisztasági és közrendvédelmi együttműködés. Tisztább megállók, fokozott rendőri és rendészeti jelenlét, segítségnyújtás a rászorulóknak: a BKK, a BRFK, a fővárosi cégek, valamint Budapest XI. kerületi önkormányzatának munkatársai csütörtökön a forgalmas budai csomópontban, Újbuda-központ metróállomásnál tartottak összehangolt akciót. A következő alkalom október 10-én lesz, amikor a Lehel tér és környékét tisztítják meg.

A BKK folyamatosan kezdeményezi a rendszeres takarításon felül egy-egy forgalmas közterület rendezését és ellenőrzését. Ennek célja, hogy a fővárosban közlekedők tisztább környezetben utazzanak, valamint nagyobb biztonságban érezzék magukat Az összehangolt köztisztasági és közrendvédelmi együttműködés helyszíne október 3-án, csütörtökön Újbuda-központ volt, a mindennapi alapfeladatokon felüli megmozdulásnak köszönhetően teljesen megtisztult a metróállomás és környezete, az Október huszonharmadika utca.

  • A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Köztisztasági és FŐKERT Kertészeti Divíziók, valamint a BKV Zrt. munkatársai – az egyéb napi teendőik mellett – különleges gépekkel és kézi erővel kitakarították a metróaluljárót, valamint a busz- és villamosmegállókat.
  • A Budapesti Rendőr-főkapitányság – a főváros forgalmas közterületeihez hasonlóan – nagyobb erővel volt jelen a helyszínen.
  • Az összehangolt munkából kivették részüket a rendészeti tevékenységet végző Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI), és az Újbuda Közterület-felügyelet munkatársai, akik a rendőrökhöz hasonlóan vissza-visszatérve ellenőrizték a kijelölt közterületeket, fokozva az arra közlekedők szubjektív biztonságérzetét.
  • Az együttműködés sikeréhez hozzájárultak a Menhely Alapítvány Diszpécser Szolgálatának munkatársai is, akik szükség esetén a területileg illetékes utcai szolgálat közreműködésével nyújtottak segítséget a rászorulóknak.

Közös érdek Budapest tisztán tartása

A BKK elkötelezett amellett, hogy a fővárosi tulajdonú közszolgáltatókkal, valamint az állami és civil szervezetekkel szorosan együttműködve élhetőbbé tegye Budapestet. Ezért a rendszeres takarításon felül 2021-től folyamatosan kezdeményezi egy-egy forgalmas közterület soron kívüli rendezését és ellenőrzését. Az összehangolt köztisztasági és közrendvédelmi kezdeményezés során a fővárosi közműcégek, a rendőrség munkatársai és a civilek március és október között havonta két vagy három alkalommal jelennek meg egy-egy fontosabb csomópontban.

Idén eddig összesen 15 helyszínen volt rendkívüli nagytakarítás (a KÖKI-t és környezetét kétszer is megtisztították, illetve ellenőrizték):

  • Határ út metróállomás,
  • Kelenföld vasútállomás,
  • KÖKI,
  • Déli pályaudvar,
  • Népliget,
  • Kőbánya alsó vasútállomás,
  • Kálvin tér,
  • Keleti pályaudvar,
  • Blaha Lujza tér,
  • Batthyány tér,
  • Göncz Árpád városközpont,
  • Nyugati pályaudvar,
  • Újpest-városkapu,
  • Örs vezér tere, valamint
  • Újbuda-központ.

Október 10-én, csütörtökön a Lehel tér lesz a helyszín, majd előreláthatóan idén még a Puskás Ferenc Stadion metróállomás és környezete következik.

Budapest tisztán tartása többszereplős feladat, amiből a főváros vállalatai és az egyes kerületi önkormányzatok mellett az ingatlantulajdonosoknak, valamint a lakosságnak is ki kell vennie a részét. A főváros közbiztonságának és köztisztaságának fenntartása közös érdek; a lakosok, illetve az ott közlekedők együttműködése és odafigyelése egyaránt fontos.

Egész évben folyamatos a buszsáv-, a járat- és a taxiellenőrzés

A Budapest tisztaságát és biztonságát célzó BKK-kampány a köztisztasági és közrendvédelmi kezdeményezésen túl a buszsávok és a járatok rendszeres ellenőrzését is magában foglalja, sőt a BKK és a Budapesti Rendőr-főkapitányság stratégiai együttműködése kiterjed a Budapest közigazgatási területén szolgáltató taxik, illetve az engedéllyel vagy az engedély nélkül személyszállítási feladatokat végző személygépkocsik ellenőrzésére is.

A részt vevő felek kiemelten kezelik a fővárosi közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát: október 3-án az Újbuda-központ és a Széll Kálmán tér között közlekedő 4-es, valamint a szintén nagykörúti 6-os villamos vonalát, a megállóit, valamint azok környezetét ellenőrizték kiemelten.

Budapesti Közlekedési Központ

Kapcsolódó podcastok a PodCars és a Begurulva youtube, valamint videa csatornákon!