Újult lendülettel versenyeznek Velenczei Ádámék

Autóbemutatóval és két napos teszttel kezdte a 2022-es rali szezont Velenczei Ádám, aki új navigátorával, Vánsza Zsolttal szeretne év végén a dobogóra állni. Balszerencsés év után, a hibákból tanulva állnak rajthoz a szezonnyitó Salgó Rally-n, ami hazai versenye a szécsényi pilótának.

Győrben mutatta be az idei évre szánt versenyautóját Velenczei Ádám és új navigátora, Vánsza Zsolt. Az ezüstben pompázó SKODA Fabia Rally2 EVO mellett először a 2021-es esztendőről esett szó. „Egy hullámvölgynek nevezném a tavalyi évet, amit félretettünk és újult lendülettel vágunk a mostani szezonnak. Az év eleji borulásunk az egész éves szereplésünkre rányomta a bélyegét. Ugyan voltak jó részidőink, de valami hiányzott, hogy odaérjünk az elejébe.” – mondta az autó mellett Ádám a bemutatón.

„Ez lesz a harmadik év, hogy SKODÁ-val versenyzek. Szerencsések vagyunk, hogy – partnereinknek hála – ebben a szezonban is ilyen komoly technikával versenyezhetünk. Vannak már jó alapbeállításaink szinte minden pályára. A Topp-Cars Rally Team tökéletes munkát végzett az elmúlt két szezonban, nem volt kérdés, hogy idén is velük indulunk a bajnokságban. Rajtunk fog múlni a jó eredmény. Nem lesz könnyű ez az év sem, hiszen komoly mezőnyben versenyzünk. A norvég világbajnok mellett több, korábbi abszolút bajnok is indul és sokan esélyesek a dobogó bármelyik fokára.”

Vánsza Zsolt az elmúlt években főként a bal oldalon volt látható versenyautóban, de nem ismeretlen számára a navigátorkodás, hiszen hat éven keresztül diktálta a kanyarokat Hevesi Istvánnak. „Örülök, hogy most itt lehetek! Régóta ismerjük egymást Ádámmal, jó barátok vagyunk. Ő és csapata készítette fel a versenyautómat, amikor a kormány mögött ültem. Rengeteget segített, most pedig együtt próbáljuk meg a legjobbat kihozni magunkból.”

Nyolc versenyből hatot értékelnek az idei bajnokságban. „Szeretnénk mindegyik futamon rajthoz állni.” – vette vissza a szót Velenczei Ádám. „Sokat dolgoztunk azon, hogy biztos háttérrel tudjunk elindulni, minden futam előtt tudjunk tesztelni és ne kelljen biztosítás nélkül versenyeznünk.”

A nógrádi pályák hazainak számítanak a szécsényi születésű pilótának. „Különböző jellegűek a szakaszok, de vannak elképzeléseim, hogy milyen beállítások lesznek a megfelelőek. Két napos teszttel készültünk a versenyre. Azt hiszem nyugodtan tudunk odaállni a rajthoz. És bízom benne, hogy a komoly mezőny ellenére ott tudunk lenni a dobogón és ez a cél egész évben!”

A versenyen kilenc gyorsasági szakasz, összesen 104 versenykilométer vár a több, mint 70 autót számláló mezőnyre. Remélhetőleg sokan szurkolnak majd a pályák szélén és sokan meglátogatják a versenyzőket a salgótarjáni Főtéren felállított szervizparkban szombaton, március 25-én.

https://www.begurulva.hu/2022/03/elstartolt-a-begurulva-auto-es-kutyumustra-masodik-evada/