Válint Bence a bajnoki címért száll harcba a Ferrari Challenge versenysorozatban

    A tavalyi összetett harmadik helyezése után idén már teljes szezont fut a Ferrari Challenge elnevezésű versenysorozatban Válint Bence, aki ezúttal a bajnoki cím megszerzését tűzte ki célul maga elé.

    A 19 éves autóversenyző a Ferrari Budapest bemutatótermében megtartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a márkakupában modellváltásra került sor, a tavaly használt Ferrari 488-asok helyett az idén vadonatúj Ferrari 296 Challenge versenygépekkel mérik össze tudásukat a pilóták.


    Az eseményen elhangzott, hogy Válint – aki tavaly a hétből csak öt futamon indult – a Ferrari Budapest-Rossocorsa csapat színeiben indul, a 2023-ban nyújtott teljesítménye alapján pedig az egyike volt azoknak a meghívott pilótáknak, akik 2023 végén Mugellóban elsőként próbálhatták ki az idei versenyautót.


    „Hatalmas büszkeséggel töltött el, hogy meghívtak, hiszen a csapatok és a versenyzők többsége március előtt nem ülhetett be ebbe a csodálatos versenygépbe. A Ferrari 296 Challenge új távlatokat nyit meg számomra, a tavaly megszerzett tapasztalatokra alapozva pedig komoly reményekkel állok a 2024-es szezon előtt. Azért fogok küzdeni, hogy győzelemmel zárjam az évet” – jelentette ki Válint Bence.


    A versenyző az eseményen rántotta le a leplet a Ferrari 296 Challenge versenyautóról, amely az egyetlen ilyen gép Magyarországon.


    A világ egyik legexkluzívabbnak tartott márkakupa-sorozata – amelyben korábban többek között ex-Forma-1-es versenyzők is indultak – az idén hét fordulóból áll majd, a második viadalt május 30. és június 2. között Európa legújabb versenypályáján, a Balatonfőkajár mellett megépült Balaton Park Circuit-en rendezik. A széria döntőjére októberben kerül sor Imolában. A nevezési lista alapján Válintnak 25 riválissal kell megküzdenie a bajnoki címért.


    A sajtótájékoztatón Erdős Gábor, a Ferrari Budapest marketing menedzsere elmondta, a versenysorozatban kizárólag hivatalos Ferrari kereskedés indíthat csapatot, ők 2007 óta vesznek részt a szériában, a mostani idényben pedig a nagy hagyományokkal rendelkező Rossocorsa olasz istállóval közösen működtetik az alakulatot.


    Az eseményen részt vett Vitantonio Liuzzi korábbi Forma-1-es versenyző is, aki szintén segíteni fogja Válint Bence versenyzését.


    „Nagyon szoros lesz a küzdelem a bajnokságban, de ismerve Bence kvalitásait és tudását, ő is az egyike lesz azoknak, akik jó eséllyel szállnak harcba a végső győzelemért” – jelentette ki a 43 éves olasz ex-versenyző.


    A Ferrari 296 Challenge versenyautóban V6-os, 700 lóerő leadására képes Ferrari-motor dolgozik, az autó súlya pedig mindössze 1330 kilogramm.