Visszapillantó! Kiss Norbi vasárnap is nyert a Slovakia Ringen, már második a bajnokságban

A  örömteli tegnapi nap után a hangulat vasárnap tovább fokozódott Dunaszerdahelyen, hiszen újabb győzelmet és egy harmadik helyezést szerzett Kiss Norbi. Ezzel az eredménnyel a szombathelyi fiú feljött a második helyre a bajnoki összetettben.

Az időmérő edzés ezúttal nem sikerült olyan jól mint szombaton, a hétvége harmadik versenyének rajtja viszont annál inkább. Az első helyről ezúttal Jochen Hahn indult, mellőle Norbi majd Antonio Albacete és Adam Lacko következett.

A 6 km hosszú Slovakia Ring kifejezetten ideális versenypálya a kamionoknak is, mivel az első kanyar is kellően széles. Norbi miatt  rengeteg magyar látogatott el ide, és nagyon parádés első kört láthattak. Amíg Norbi környékén gyakorlatilag mindenki elrontotta az első féktávot, neki sikerül mértani pontossággal bevenni a célegyenes végi kanyart, és ez volt a kulcsmomentum a hétvégi második győzelméhez:
“Az időmérő edzésen valahogy a gumik nem működtek jól, nem volt tapadás, és nem tudtam jól a hosszú kanyarokon átmenni. Csak a második rajthely lett meg és el voltam egy kicsit kámpicsorodva, de aztán a második kanyar felé már nagyon örültem!  Antonio és Jochen egymás mellett mentek a belső oldalon, és ahogy fékeztünk, láttam a szemem sarkából, hogy túl későn lassítanak. Éreztem rögtön, hogy mögéjük tudok fordulni és egy jó kigyorsítással el tudok menni. Utána már simán elől tudtam maradni. Nem értem, hogy az időmérőn miért nem működött az autó, a gumik, vagy a beállítás miatt, mert a versenyen tök jól volt minden, ahogy a warm upon is, ahol 2:41-es időt mentem, ami nagyon durva volt!”

Az utolsó versenyt Norbi a szabályok alapján a nyolcadik helyről kezdhette meg. Ezúttal sokkal jobban alakult minden mint az előző napi fordított rajtrácsos futamon. A rajtnál tisztán jött el, látszólag könnyedén tudta előzgetni a versenytársakat.

A kilátogató közönség Norbi minden akciójánál őrjöngött. Az utolsó körökben már Jochen Hahn nyakán lógott, de a német remekül védekezett, így a második helyet sajnos már nem sikerült megszerezni. Érthető, hogy a magyar versenyző teljesen elégedett a Szlovákiában megszerzett eredményeivel, és már nagyon várja a hazai futamát a Hungaroringen:
“A fordított rajtrácsos versenyről is sikerült feljönni, egy karcolás nélkül a harmadik helyre, ezzel átvettük a bajnokságban a második helyet. Így érkezünk a Hungaroringre, ahol mindenképpen esélyesek vagyunk a győzelemre!”
A bajnokság állása a magyar versenyhétvége előtt:
1. Adam Lacko (Freightleiner) 182 pont
2. KISS NORBERT (Mercedes-Benz) 139 pont
3. Jochen Hahn (IVECO) 135 pont
4. Stephanie Halm (MAN) 133 pont
5. Antonio Albacete (MAN) 109 pont
http://miazablogger.hu/2017/07/16/reszesei-lehettunk-sikernek/