Wintermantel Zsolt: „Karácsony Gergely válaszokkal tartozik a Lánchíd felújításával kapcsolatban!”

    

Válaszokkal tartozik a Lánchíd felújítási botrányával kapcsolatban Karácsony Gergely főpolgármester – jelentette ki Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője a Fidesz Budapest Facebook-oldalára kedden feltöltött videójában, amelyben több kérdést is intézett a városvezetőhöz.

    A kormánypárti politikus azt mondta: Karácsony Gergely ismét hallgat, pedig hetek óta várják a választ. Mint kiderült, már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is házkutatást tartott annál a cégnél, amelyért a főpolgármester annyira kardoskodott, hogy elvégezhesse a felújítást – tette hozzá.


    Wintermantel Zsolt arról beszélt, hogy a Lánchíd felújítása végül ötmilliárd forinttal többe került, kisebb műszaki tartalommal készült el, valamint hatvanszorosára emelték a fizetendő előleget és megfelezték a fizetendő kötbért.


    Azt kérdezik Karácsony Gergelytől: véletlen-e, hogy az a cég érintett a számlagyáros botrányban, amelyért kardoskodott, hogy felújítsa a Lánchidat; véletlen-e, hogy ötmilliárd forinttal többe kerültek a munkálatok, miközben kisebb műszaki tartalommal adták át a hidat; valamint véletlen-e, hogy a hatvanszoros előleg fedezi azt az összeget, amivel többe került a Lánchíd felújítása?


    „Karácsony Gergely tartozik a válasszal a budapestieknek” – zárta videóját Wintermantel Zsolt.