• Egyéb

Wirtmann élete győzelmével zárta az évet

Pályafutása egyik legjobb versenyét vívta Wirtmann Ferenc és Kerekes József a Mecsek Rali historic-Európa-bajnoki futamon. A Ford Escort Mk II-essel az utolsó méterekig szoros küzdelemben voltak a Pettersson–Nilsson kettős Porschéjával, amelyet sikerült legyőzniük. Wirtmann állítása szerint ez volt élete legnagyobb győzelme.

A páros a verseny abszolút első helye mellett az Eb. értékelés D csoportját is megnyerte, amivel az Európa-bajnokság D csoportjában a második helyen végeztek. Wirtmann ezzel pályafutása legjobb eredményét ismételte meg – 2015-ben szintén a D csoportban lett második –, Kerekes József pedig a historic Eb-n pályafutása legjobb eredményét érte el.

A Historic Országos Ralibajnokságban Wirtmann idei hetedik abszolút győzelmét szerezte amivel megnyerte a historic abszolút bajnokságot, így 2008. óta zsinórban a 11. szezonját fejezte be bajnoki címmel a historic raliszakágban.

„Nem számolgattunk egyetlen bajnokságot sem, csak nyomtuk – mondta Wirtmann. – Pettersson a legkeményebb ellenfelem volt, akivel valaha megküzdöttünk. Egyébként Jonsson szerelője, az ő Porschéjával indult, a svéd bajnokságban pedig egy turbós, szekvenciális Escort Mk II-essel versenyez. A mi autónkba is belemászott, mondta, hogy jó, de neki otthon hatsebességes van belőle.

Nagyon kemény ellenfél volt, szombaton egyszer ugrottunk az élre, de azonnal visszavágott, estére 1,6 másodperccel vezetett, amit szombat reggel 0,9-re fordítottunk. Orfű nagyon gyors volt, ott tudtam, hogy kapni fogunk, akkor megint elhúzott 12 másodperccel. Az utolsó előtti gyorsaságin megforgott és újra mi vezettünk 17 másodperc előnnyel, de megint Orfű jött. Tudtam, hogy ki fogunk kapni tőle, de ha olyan tempót autózunk, mint az első körben, akkor egy-két másodperccel nyerhetünk.

Szerintem még soha sem mentem úgy, mint ezen az utolsó gyorsaságin, mindent kipréseltem az Escortból. A pálya vége felé felvillant előttem a Porsche, akkor tudtam, hogy megvan a győzelem. A váltójában ment szét valami, ezért kellett visszavenni a tempójából. A célban nagyon sportszerűen gratulált, azt mondta, hogy ha nincs műszaki hibája sem tudott volna megverni, én pedig mondtam neki, hogy ha nem forog meg, akkor mi sem tudjuk őt megverni.

Az utolsó gyorsasági céljában Benító (Molnár Tibor), az autó felkészítője, úgy várt, hogy a szívét markolászta és az első mondata az volt, hogy hol voltatok ilyen sokáig, azt hittem, hogy infarktust kapok. Mondtam neki, hogy nagyon siettünk, de eddig tart végig érni a 22 km-en.

Nagyon jó verseny volt, egy nagyon jó szezonra tettük fel vele a koronát. Hálás vagyok a csapatom minden tagjának, hogy ezt lehetővé tették, köszönjük a sok szurkolást a pálya szélén, rettenetesen jó volt így versenyezni.

Nagyon jól hangzik, hogy újra magyar bajnokok lettünk, hogy második helyen végeztünk az Európa-bajnokságon, de ezzel majd a héten foglalkozunk, most még Jotival a győzelem mámorában úszunk.“

HISTORIC RALI-EURÓPA-BAJNOKSÁG D CSOPORT VÉGEREDMÉNYE, VERSENYZŐK

1. Karl Wagner 84 pont

2. Wirtmann Ferenc 76 pont

3. Alberto Battistolli 46 pont

4. Jukka Aromaa 37 pont

5. Jesús Ferreiro 36 pont

6. Eddy Van Den Hoorn 29 pont

7. Pentti Veikkanen 25 pont

8. Gerd Sonntag 24 pont

HISTORIC RALI-EURÓPA-BAJNOKSÁG D CSOPORT VÉGEREDMÉNYE,, NAVIGÁTOROK

1. Gerda Zauner 84 pont

2. Kerekes József 76 pont

3. Luigi Cazzaro 46 pont

4. Xabier Anido 36 pont

5. Theo Bandenberg 29 pont

6. Arto Arola 25 pont

7. Timo Jaakola 25 pont

HISTORIC RALI-EURÓPA-BAJNOKSÁG 2018

március 16–17. Costa Brava Rali

április 20–21. Vltava Rali

május 24–26. Asturias Rali

június 21–23. Ypres Rali

augusztus 10–11. Lahti Rali

augusztus 30–szeptember 1. Alpi Orientali Rali

szeptember 20–22. Elba Rali

október 12–13. Mecsek Rali

WIRTMANN FERENC 2018-AS EREDMÉNYEI

Costa Brava Rali: Historic Eb. D csoport és D3-as kategória 2. hely, csapatverseny 1. hely

Eger Rali 1. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely

Eger Rali 2. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely

Vltava Rali: Historic Eb. D csoport és D3-as kategória 1. hely, CEZ historic abszolút 1. hely

Miskolc Rali 1. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely

Miskolc Rali 2. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely

Asturias Rali: Historic Eb. D csoport 3. hely, D3-as kategória 2. hely, csapatverseny 2. hely

Székesfehérvár Rali: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 2. hely

Ypres Rali: Historic Eb. D csoport 2. hely, D3-as kategória 1. hely, csapatverseny 1. hely

Baranya Kupa: Historic ob. D csoport 1. hely, abszolút 1. hely

Salgó Rali: Historic ob. D csoport 1. hely, abszolút 1. hely

Elba Rali: kizárták

Mecsek Rali: abszolút 1. hely, Historic Eb. D csoport és D3-as kategória 1. hely, Historic ob. D csoport és abszolút 1. hely

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI

2008. C korcsoport magyar bajnok

2009. C korcsoport magyar bajnok

2010. C korcsoport magyar bajnok

2011. C korcsoport magyar bajnok

2012. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok

2013. Historic CEZ-bajnok

2014. D korcsoport magyar bajnok, Historic Eb. C korcsoport 4.

2015. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.

2016. D korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok

2017. D korcsoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok

2018. Historic abszolút magyar bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.,