• Egyéb

Wirtmann Jotival is győzött

 

A D csoportot és az abszolút értékelést is megnyerte Wirtmann Ferenc és Kerekes József a Salgó Ralin, az Országos Historic Ralibajnokság hetedik futamán, amelyen az Eb-n is használt Ford Escort Mk II-essel álltak rajthoz.

Ez volt Wirtmann idei hetedik kategória győzelme – ötször a C csoportban, kétszer a D-ben nyert –, valamint a hatodik abszolút első helye, amivel tovább növelte előnyét a historic abszolút bajnokság élén. Az idén Kerekes Joti révén immáron a harmadik navigátorával is győzni tudott.

A Ford Escort Mk II-es a hétvégén új motor kap és indul is Elbára, ahol a Historic Rali-Európa-bajnokság utolsó előtti futamán állnak rajthoz vele.

Elég barátságtalanok voltak a körülmények – mondta Wirtmann. – A verseny előtti éjszaka szakadt az eső, dörgött az ég, villámlott úgyhogy semmi sem tudtam aludni. Reggel ötkor áll el a vihar 5:50-kor pedig kelni kellett. Egész nap nagyon fülledt, párás volt az idő, ami jó alaposan próbára tett mindenkit, de hát ilyen a rali, fülledt időben is menni kell.

Jotival most indultunk először együtt a magyar bajnokságban, az ellenfelek hiányolták is, hogy hova lett mellőlem a navigátornő. Mind a ketten mentünk már ezeken a pályákon, úgyhogy az Eb-vel ellentétben ezúttal etapon nem kellett az útvonal itinert böngészni.

Esőben nem kellett versenyeznünk, de elég sok vízfolt volt, főleg az erdőben, ahogy kiértünk egy tisztásra, ott már felszáradt. Igazi ralis körülmények voltak.

Volt még egy nehezítő tényező a versenyen, Bodony Béla barátom – aki korábban Opel Mantával ment a historic ob-n – lejött a versenyre és olyan ebédet rittyentett, hogy a második körre ki se akartunk menni.

Az autó jól viselkedett egy popszegecs lazult fel, ahol a kipufogófüst egy része bejött a kabinba, de ezt a fiúk azonnal megoldották. A motorunk az utolsó kilométereit futotta, ezért a végén nem is erőltettem annyira.

A hétvégén beszereljük az új motort az Escortba és indulnak is vele a srácok Elbára, a historic-Eb-futamra.

WIRTMANN FERENC 2018-AS EREDMÉNYEI

Costa Brava Rali: Historic Eb. D csoport és D3-as kategória 2. hely, csapatverseny 1. hely

Eger Rali 1. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely

Eger Rali 2. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely

Vltava Rali: Historic Eb. D csoport és D3-as kategória 1. hely, CEZ historic abszolút 1. hely

Miskolc Rali 1. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely

Miskolc Rali 2. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely

Asturias Rali: Historic Eb. D csoport 3. hely, D3-as kategória 2. hely, csapatverseny 2. hely

Székesfehérvár Rali: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 2. hely

Ypres Rali: Historic Eb. D csoport 2. hely, D3-as kategória 1. hely, csapatverseny 1. hely

Baranya Kupa: Historic ob. D csoport 1. hely, abszolút 1. hely

Salgó Rali: Historic ob. D csoport 1. hely, abszolút 1. hely

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI

2008. C korcsoport magyar bajnok

2009. C korcsoport magyar bajnok

2010. C korcsoport magyar bajnok

2011. C korcsoport magyar bajnok

2012. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok

2013. Historic CEZ-bajnok

2014. D korcsoport magyar bajnok, Historic Eb. C korcsoport 4.

2015. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.

2016. D korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok

2017. D korcsoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok