Zárt doboz nélkül, szájkosárral és pórázzal is lehet kutyákat vinni a balatoni vonatokon

    Változott szerdától a kutyák szállítását érintő szabályozás a vonatokon: már zárt doboz nélkül, csupán szájkosár és póráz használatával is lehet velük utazni a balatoni InterCity és expresszjáratokon – közölte a MÁV Zrt. a vasúttársaság honlapján.

    Azt írták, hogy a MÁV-Start jelenlegi szabályzata szerint a 20 kilogrammnál nem nehezebb kutyák szállítása kutyajegy vagy kutyaországbérlet megvásárlásával csak a nem helyjegyköteles vonatokon megengedett, szájkosár és póráz használatával.


    A helyjegyes járatokon a kézipoggyász megengedett méreténél nem nagyobb zárt szállítóeszközben utazhatnak a négylábúak – tették hozzá.


    Kiemelték, hogy az utasok észrevételei alapján a vasúttársaság az idei nyári szezonban tesztjelleggel vizsgálja a kutyaszállítás lehetőségének bővítését a Balatonra közlekedő vonatokon.


    Ennek alapján június 26. és szeptember 1. között a balatoni vonatok 2. osztályán bármely utas bevihet az utastérbe szájkosárral, pórázon vezetve kutyajeggyel vagy kutyaországbérlettel egy 20 kilogrammnál könnyebb kutyát úgy, hogy az ne zavarja a többi utast – jelezték.


    Felhívták a figyelmet arra, hogy a kutyáról az utazás során sem a pórázt, sem a szájkosarat eltávolítani nem szabad, a pórázt az utasnak a kezében kell tartania, a kutya 1 évnél nem régebbi oltási igazolványát pedig be kell mutatni.


    Közölték azt is, hogy ha a kutyás utas közelében ülő utas kifogásolja az állat jelenlétét, neki a vasúttársaság új ülőhelyet biztosít, illetve a nem megfelelő ülőhelyről igazolást ad.


    A 20 kilogrammnál nehezebb, nagytestű kutyák változatlanul csak a nem helyjegyköteles vonatokon és csak azok peronján szállíthatók, utastérbe nem vihetők be – áll a közleményben.

Tudtad?