A Waberer’s az EBITDA csökkenésére számít az idén

A Waberer’s International Nyrt. módosította korábbi piaci várakozásait, és az éves csoportszintű adózás és amortizáció előtti nyereség (EBITDA) kismértékű csökkenését várja a tavalyi 85,8 millió euróhoz képest – közölte a társaság a tőzsde honlapján csütörtökön. A korábbi várakozások az éves EBITDA növekedését jelezték. A menedzsment a korábbi várakozásaival összhangban a bevétel kétszámjegyű növekedésére számít 2018-ban 2017-hez képest. A tájékoztatás szerint a várakozások módosításának fő okai az európai fuvarozási piacon tapasztalható változások, így a régiós munkaerőpiaci nehézségek és a költségvezérelt áremelések miatti alacsonyabb kamion-kihasználtság, amik nyomás alá helyezik a profitabilitást. A…

tovább

A Waberer’s igazgatóságának elnöke és annak helyettese is lemondott

Elnöki pozíciójáról lemondott, ugyanakkor az igazgatóság tagja marad Robert Knorr, a Waberer’s igazgatóságának elnöke, a jelenlegi többségi tulajdonos képviselője, továbbá bejelentette távozását Stefan Delacher, az igazgatóság elnökhelyettese is – közölte a Waberer’s International Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken. A közleményben kiemelték: az igazgatóság Gerard van Kesteren elnökké történő kinevezését javasolja, aki 2016 óta a testület független tagja. Van Kesteren elmondta, megtiszteltetés elvállalni számára a társaság összes részvényesének képviseletét. Úgy fogalmazott, hogy megtesz minden tőle telhetőt a jelenlegi részvényárfolyam és a Waberer’s általuk gondolt fair értéke közötti “különbség kezelése” érdekében.…

tovább

Európai innovációs díjat kapott a Waberer’s

Új távlatokat nyitott az SAP-rendszer a fuvarozó üzletmenetében Budapest– Hazai cég még nem kapott olyan magas elismerést, mint most a Waberer’s. A közúti fuvarozó cég az SAP innovációs díját vállalatirányítási rendszerének átfogó és példaértékű modernizálásáért nyerte el. Az elismeréssel a magyar tőzsdei vállalat olyan „elitklubhoz” csatlakozott, amelynek járműipart képviselő tagjai között található az olasz Lamborghini is, amelynek Ipar 4.0-ás projektje szintén díjat nyert az SAP megmérettetésén. Technológia segíti a növekedést A Waberer’s csoport, amely nemcsak Magyarországon számít piacvezetőnek, hanem Európában is a legnagyobb fuvarozó vállalatok közé tartozik, 2017 januárjában vezette…

tovább

A Waberer’s várhatóan csak a 2019-es üzleti évre fizet osztalékot

A Waberer’s International Zrt. legkorábban a 2019-es üzleti évre fizethet először osztalékot, a cég most elsősorban a növekedésre koncentrál – mondta Lajkó Ferenc, a Waberer’s International Nyrt. vezérigazgatója hétfőn Budapesten, a társaság éves rendes közgyűlését követően az MTI-nek. Hozzátette: a társaság folyamatos bővülését jelzi a cég 2017-es árbevétele, ami 17,8 százalékkal, 674 millió euróra emelkedett. A közgyűlés jóváhagyta a Waberer’s nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint elkészített 2017. évi egyedi éves beszámolóját, amelynek értelmében a cég tavaly 484,055 millió euró mérlegfőösszeggel, adózás után pedig 817,687 ezer euró veszteséggel zárt. A…

tovább

Nem értékesíti Waberer’s részvényeit a többségi tulajdonos

Visszavonta a kedden bejelentett részvényértékesítést a Waberer’s International Nyrt. többségi tulajdonosa, a B.V. CEE Transport Holdco, mert a széleskörű érdeklődés ellenére a kereslet nem felelt meg az árelvárásainak – tette közzé a Waberer’s szerdán, a BÉT honlapján a tulajdonos tájékoztatását. A többségi tulajdonos kedden jelentette be, hogy megkezdi legalább 2 615 462 darab Waberer’s-részvény értékesítését intézményi befektetők számára. Az értékesítésre szánt mintegy 40 millió eurót képviselő részvénycsomag a Waberer’s részvénytőkéjének 15 százaléka, és az eladó részesedésének 21 százaléka. A közlemény szerint a B.V. CEE Transport Holdco az erős év végi eredmények és a regionális…

tovább

A Waberer’s kivásárolta a kisebbségi tulajdonost a Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft.-ből

A Waberer’s International Nyrt. szerdán megvásárolta Szemerey Lóránd 40 százalékot kitevő kisebbségi részesedését a Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft.-ben (WSZL) – tette közzé a Waberer’s a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán. A befektetői közlemény szerint a vételár nem nyilvános, de körülbelüli mértéke “közepes méretű, egy számjegyű millió euróként” írható le. A WSZL 2017-ben több mint 17 millió euró kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti nyereséget (EBITDA) ért el, amely a Waberer’s-csoport teljes EBITDA-jának körülbelül 21 százaléka. A Waberer’s április 2-án válik a WSZL egyedüli tulajdonosává. A cég szerdai közleményében ismertette, hogy Szemerey Lóránd korábbi cége, a Szemerey…

tovább

Rekordévnek értékelte a tavalyit a Waberer’s International Nyrt.

Rekordévnek értékelte a tavalyit Lajkó Ferenc, a Waberer’s International Nyrt. vezérigazgatója, aki szerint cég kiemelkedő gazdasági teljesítménye a tudatos stratégiának, valamint a tőzsdére lépésnek volt köszönhető. A vállalat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a vezérigazgató elmondta, hogy hasonlóan optimisták a jövővel kapcsolatban, a lendületnek köszönhetően a cégcsoport kétszámjegyű növekedése idén is folytatódhat. Lajkó Ferenc ismertette, hogy a vállalat tavaly 18 százalékos árbevétel-bővülést ért el 2016-hoz viszonyítva. A rendszeres kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) pedig az egész év alatt 17 százalékos növekedéssel 85,8 millió euróra emelkedett. A társaság nettó eredménye…

tovább

A Waberer’s 19 milliárd forintból fejleszti járműparkját

A Waberer’s 19 milliárd forintból fejleszti járműparkját, több mint 1000 – DAF, Volvo, Kögel és Schmitz gyártmányú –  szállítóeszközt vesz, és ennek köszönhetően a cserék mellett 100 darabbal bővíti járműveinek számát – közölte a Waberer’s International Nyrt. szerdán az MTI-vel. A bővítés a társaságnak csak a nemzetközi hosszú távú fuvarozásban futó járműparkjára vonatkozik. Az új szállítóeszközök február és október között állnak forgalomba – tették hozzá. A vontató beszerzési tenderen a DAF 400, a Volvo 300 darab nyerges vontatóra nyert szállítási lehetőséget. Ezen felül a Kögel 278 darab, a Schmitz 70 darab…

tovább

A Mol 100 millió liter üzemanyagot értékesít a Waberer’s-nek két év alatt

A Waberer’s Magyarország két évvel,  2019. október végéig meghosszabbította a Mollal  kötött üzemanyag vásárlási szerződését. A két év alatt mintegy 100 millió liter üzemanyagot szállít a Mol Magyarország a kamiontársaságnak, amivel a Waberer’s legnagyobb belföldi üzemanyag ellátója lett. A két szerződő fél közös, pénteki közleménye szerint a Mol tíz éve szállít üzemanyagot a Waberer’s-nek, ez idő alatt több mint 300 millió liter üzemanyagot vásárolt tőle a nemzetközi fuvarozó. Az együttműködés egyik fontos eleme volt, hogy a Waberer’s flottája részt vett a nagyméretű gépjárművek üzemanyag-megtakarítását elősegítő Mol XXL diesel üzemanyagok fejlesztésében. A Waberer’s…

tovább

Felejthetetlen karácsonyi élmények a Waberer’s ösztöndíjas gyerekeknek

December 13-án a Waberer’s International Nyrt. karácsonyi programmal kedveskedett ösztöndíjas tanulóinak a Művész Kávéházban. A cég 2007-ben indította útjára ösztöndíjprogramját, mellyel jól tanuló, hátrányos helyzetű diákokat támogat havi ösztöndíjjal. A vállalat azzal a céllal hozta létre a programot, hogy akár az egyetemi tanulmányaik befejezéséig támogasson kiváló eredményeket elérő, ám hátrányos szociális helyzetű gyerekeket, fiatalokat, akik így hasonló esélyekkel indulhatnak el az életben, mint szerencsésebb társaik. A Waberer’s International – az NGYSZ közreműködésével – éves pályázatára olyan tanulók jelentkezhetnek, akik az általános iskola első és második osztályát befejezték, tanulmányi átlaguk 4,5…

tovább