• Egyéb

Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

    Tim Colehan, a szervezet külső kapcsolatok osztályának helyettes vezetője a  legfrissebb adatokat ismertetve azt mondta, 2017-ben 8731 esetet jelentettek, amikor az utasok nem engedelmeskedtek, verbálisan, fizikailag bántalmazták a hajózó személyzet valamelyik tagját. Ez 1106 esettel kevesebb, mint egy évvel korábban. Minden ezer járatonként volt hasonló incidens, ami 11 százalékos csökkenésnek felel meg.
    

Verbális agresszió volt az estek 86 százaléka, fizikai inzultus 10 százalékban fordult elő, szemben a 2016-os 87, illetve 12 százalékkal. Egy százalékról azonban három százalékra emelkedett az életet veszélyeztető támadások száma és 50 esetben szabotázs-szerű, a pilótafülke és a pilóták biztonságát veszélyeztető támadást is megkíséreltek az utasok.
    

A leggyakoribb ok az IATA adatai szerint az alkoholos befolyásoltság, háromezer támadás írható ennek számlájára, ezért a szervezet a repülőterekkel összefogva kampányt indított, hogy az utasok ne igyanak felszállás előtt és repülés közben.
    

A légiutas-kísérőkkel az utasok az esetek 49 százalékában azért kerülnek összetűzésbe, mert utóbbiak nem tartja be a biztonsági szabályokat, 27 százalékuk szeszes ital fogyasztása, 24 százalékok dohányzás miatt veszekedett a hajózó személyzettel.
    

Gilberto Lopez Meyer, az IATA biztonsági alelnöke a 2018-as baleseti adatokról beszélt. Elmondása szerint június végéig 32 baleset történt, amelyből 5 volt halálos, ezekben 301-en vesztették életüket. Bár még nem sorolták őket be, de azóta újabb 6 baleset történt, köztük a Lion Air november végi lezuhanása, a katasztrófákban 218-an vesztették életüket, így ebben az évben eddig 517 áldozatot követeltek a repülőgép-szerencsétlenségek.
    

Az alelnök ismertetése szerint az első fél évben egymillió felszállásra 0,77 baleset jutott átlagosan, míg tavaly az első fél évben ez a mutató 0,5 volt. A statisztika a még besorolásra és vizsgálatra váró balesetekkel tovább romlik.