150 éves velocipéddel a Duna mentén

Hidvégi-Üstös Pál ultramaratonista a Duna Régió Stratégia soros magyar elnökségére hívta fel a figyelmet országszerte

Két hetes útját követően visszaérkezett a kiindulási pontra, Szalkszentmártonba Hidvégi-Üstös Pál ultramaratonista, aki június 27-én indult el 150 éves velocipédjével, hogy végigkerekezze a Duna magyarországi szakaszának mindkét oldalát.
A különleges esemény a Külgazdasági és Külügyminisztérium védnöksége alatt álló „70 maratonnal a Dunáért” futás beharangozója, amely keretében a sportoló végigfutja a folyó teljes hosszát. Célja, hogy a Duna Régió Stratégia soros magyar elnökségének évében tudatosítsa a folyó védelmének és felelős hasznosításának fontosságát.
„A 14 nap alatt 750 km-et tekertem, 98 településen jártam és 46 polgármesterrel találkoztam. Örömmel fogadtak mindenhol, a Duna Régiós Stratégia soros elnökségének üzenetét átadva pedig sokat beszélgettünk környezetvédelemről, fenntarthatóságról, vizeink felelős felhasználásáról. Sok önkormányzati vezető büszkén mutatta be az elmúlt években megvalósult, Dunával kapcsolatos fejlesztéseket. Szinte mindenütt felmerült, hogy milyen megélhetési lehetőséget biztosít a folyó az itt élő emberek számára, és természetesen beszéltünk turisztikáról, közlekedésről és a sportról, így a kajak-kenuról, a kerékpárról, szóba került a kerékpáros úthálózat fontossága is” mondta el az önkormányzati vezetőkkel folytatott beszélgetések kapcsán Hidvégi-Üstös Pál.

„A nyári szünet ellenére közel 200-an csatlakoztak hozzám az út során, volt köztük 5 éves gyermek és volt 75 éves idős ember is. Forgalmas utakon haladtam, ahol a velocipéd nagy feltűnést keltett, szinte minden településen ki is próbálhatták a kerékpár-matuzsálemet”

Hidvégi-Üstös Pál a Külgazdasági és Külügyminisztérium által koordinált Duna Régió Stratégia soros magyar elnökségének céljaira kívánja felhívni a figyelmet azzal, hogy idén ősszel 10 országot érintve végigfutja a Duna teljes szakaszát. A 3 200 km táv lefutására – amely várhatóan 3 hónapot vesz igénybe – szeptember 17-én indul.  A sportember a tervek szerint október 18-án, a Duna Régió Stratégia Éves Fórumának megnyitására érkezik Budapestre.