Hatástalanították a bombákat, feloldották a területzárást Budafokon

Hatástalanították a Duna budafoki szakaszán szombat délután kiemelt két világháborús bombát. A területzárást feloldották, a lakók visszatérhetnek otthonukba – jelentették be a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.     Domokos Péter, a Fővárosi Kormányhivatal igazgatója elmondta, újraindult a forgalom a hatos úton, a vasúti közlekedés is helyreáll.     Mintegy négyezer embernek kellett szombaton elhagynia otthonát, az önkormányzati szolgáltatást mintegy hatvan ember vette igénybe.     A műveletben több mint kilencszáz ember, a rendőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem, a kormányhivatal és az önkormányzat munkatársai vettek részt.

Read More

Közlekedési változások, útlezárások a budafoki kiürítéssel kapcsolatban

Második világháborús bombákat emelnek ki és hatástalanítanak 2019. március 23-án a Duna budafoki szakaszánál, ezért reggel 7 órától kezdődően kiürítik, majd később várhatóan néhány órára lezárják a 6-os főutat a Savoya Park és a budafoki lehajtó között, a Kossuth Lajos utca, a Mária Terézia utca, a Nagytétényi út, a Tóth József utca egy-egy jelentős szakaszát, valamint a Temető utca-Mező utca-Pannónia utca-Promontor utca által határolt területet. Délelőtt 7 órától az érintett területen belül a közösségi közlekedési járatokra csak felszállni lehet, azokról leszállni nem, ezzel is segítve a terület kiürítését. Várhatóan 10…

Read More

Világháborús bombák hatástalanítása miatt lezárások, közlekedési változások lesznek Budafokon

Második világháborús bombákat emelnek ki és hatástalanítanak szombaton a Duna budafoki szakaszánál, ezért reggel 7 órától kiürítik, majd várhatóan néhány órára lezárják a 6-os főutat a Savoya Park és a budafoki lehajtó között, valamint több utca egy-egy nagyobb szakaszát. Változik a közösségi közlekedés is az érintett területen – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-t.     Szombaton 7 órától kiürítik, majd teljesen lezárják Budafokon a közúti, közösségi közlekedési, gyalogos és kerékpáros forgalom elől a 6-os főutat a Savoya Park és a budafoki lehajtó között, a Kossuth Lajos utcát és…

Read More

10 és 16 óra között várhatók vasúti korlátozások szombaton Budafokon

 Szombaton 10 és 16 óra között várhatók vasúti korlátozások a Duna budafoki szakaszán talált második világháborús bombák kiemelése miatt – közölte a Mávinform szerdán az MTI-vel.     A Magyar Honvédség tűzszerészei szombaton emelik ki és hatástalanítják a Duna budafoki szakaszán megtalált két robbanótestet. A rendőrség a művelet idejére 1 kilométeres körben kiüríti a városrészt és lezárja a 6-os számú főutat.    Emiatt a Kelenföld és Érd alsó közötti vonalszakaszon szombaton várhatóan 10 és 16 óra között nem járnak a vonatok, az utasokat pótlóbuszok szállítják. A Déli pályaudvar és Kelenföld között 15 percenként közlekednek…

Read More

Bombák kiemelése miatt Budafok egy részét hatóságilag lezárják szombaton

Második világháborús bombák kiemelése és hatástalanítása miatt a Budafokon élők egy részének el kell hagynia otthonát szombaton; a hatósági zárás idejére a közúti és a vasúti közlekedést korlátozzák – közölte a fővárosi kormányhivatal hétfőn az MTI-vel.     A közlemény szerint a Magyar Honvédség tűzszerészei szombaton emelnek ki a Dunából, majd hatástalanítanak két, egyenként egytonnás robbanótestet. Az amerikai bombákat tavaly ősszel találták meg a Duna fővárosi, XXII. és XXI. kerületek közötti szakaszán.     A rendőrség a művelet idejére egy kilométeres körben biztonságból kiürítteti a városrészt, valamint lezárja a 6-os számú főutat, és a…

Read More

Március közepén életbe lép a tavaszi hajómenetrend

Életbe lép a fővárosi hajójáratok tavaszi menetrendje 2019. március 15-től: hétvégente is járnak a hajók, így minden nap, akár kora este is lehet hajózni a belvárosból a Kopaszi-gát és a Rómaifürdő felé. A hajók a belvárosban továbbra is félóránként indulnak, emellett  változatlanul jár a munkanapokon reggeli időszakban D2-es átkelőjárat a Duna két partja, a Batthyány tér és a Kossuth Lajos tér között. A hajójáratok tavaszi menetrendje szerint munkanapokon napközben az óránként induló D12-es hajójárattal lehet utazni a Kopaszi-gát–BudaPart és a Rómaifürdő felé is. A belvárosi Duna-szakaszon a D2-es járat teszi…

Read More

Majdnem egész télen jár a budapesti átkelőhajó

A téli időszakban is jár a fővárosi átkelőhajó – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.     Azt írták, hogy március közepéig, a tavaszi menetrend bevezetéséig a jelenlegi rend szerint lehet utazni a D2-es jelzésű járattal, amely a Kossuth Lajos tér-Batthyány tér-Várkert Bazár-Petőfi tér útvonalon halad.     December 23-áig, december 27. és 30. között, valamint január 2-ától folyamatosan használható a dunai átkelőjárat.     December 24-én, 25-én, 26-án, 31-én, valamint január 1-jén nem közlekedik a hajó, december 27-30. között pedig a hétvégi menetrend érvényes.     A hajókon napijeggyel, bérlettel, valamint hajójeggyel lehet utazni…

Read More

Egész télen jár a fővárosi átkelőhajó

A téli időszakban is jár az átkelőhajó: 2019. március közepéig, a tavaszi menetrend bevezetéséig – a jelenlegi közlekedési rend szerint – utazhatnak a D2-es jelzésű hajóval a Kossuth Lajos tér–Batthyány tér–Várkert Bazár–Petőfi tér útvonalon. December 23-ig, a két ünnep között (december 27 és 30. között), valamint január 2-től folyamatosan használható a dunai átkelőjárat. A fővárosi hajóközlekedés fontos szerepe a Duna belvárosi szakaszán történő rövid távú utazások, továbbá a Duna két partja közötti átkelési lehetőségek segítése, emellett a főváros turisztikai életének is egyik fontos elemévé vált. A hajókon napijegyekkel, bérletekkel, valamint…

Read More

Átkelő hajójáratok közlekednek karácsonyig a Duna belvárosi szakaszán

A BKK célja, hogy hajójáratait egyre fokozottabban integrálja a fővárosi közösségi közlekedési szolgáltatásba. Ezért olyan hajójáratokat indít, melyeknek fő szerepe, hogy a belvárosban a Duna két partja között biztosítsák az átkelést. November 12-től december 23-ig a Kossuth Lajos tér–Batthyány tér–Várkert Bazár- Petőfi tér útvonalon jár hajó D2-es jelzéssel. A hajókon napijegyekkel, bérletekkel, valamint hajójeggyel lehet utazni. 2018. november 11-ig, vasárnapig a kedvező időjárásra való tekintettel továbbra is őszi menetrendje szerint közlekedik a D11-es és a D12-es hajójárat. November 12-én, hétfőn életbe lép a hajóközlekedés új menetrendje, amely idén a hét…

Read More

Új híd a Dunán

15+1 híd Budapesten A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum szervezésében Új híd a Dunán – 15+1 híd Budapesten címmel nyílt új időszaki kiállítás Budán, a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményben. A tárlat nem csak a Galvani utca – Illatos út vonalában megépítendő Új Duna-híd nemzetközi tervpályázatának munkáit mutatja be, hanem Budapest páratlan hídjainak kultúrtörténeti aspektusait is. „Fontos, hogy Budapest új hídja erőteljes állítás legyen a város déli peremén, valami, ami egyszerre öleli át a várost, sugároz erőt, lendületet, dinamizmust, méltóságot. A nyertes pályamű ezen feltételeknek messzemenőkig megfelel.” – mondta Fürjes Balázs,…

Read More