Átadták a Pöttyös utcai és az Ecseri úti metróállomás liftjeit

    Átadták a 3-as metró Pöttyös utcai és Ecseri úti állomásainak akadálymentes elérését biztosító felvonókat csütörtökön – közölte a BKV az MTI-vel.

    A közleményben idézték Karácsony Gergely főpolgármestert, aki a Pöttyös utcai metróállomáson tartott átadón arról beszélt, hogy csütörtöktől “ismét bővül az egyenlő esélyű hozzáférés a közöségi közlekedésben”. Kiemelte: a 3-as metróvonal felújítása főpolgármesteri ciklusokon átívelő tervezési és kivitelezési szakaszokból áll.


    A fővárosi önkormányzat és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) 2018-ban megállapodást kötött a 3-as metróvonal állomásainak speciális akadálymentesítéséről. A főváros kötelezettséget vállalt arra, hogy 2018 és 2023 között 5,585 milliárd forint forrást biztosít a BKV Zrt.-nek a feladatok megvalósítására – emlékeztetett a főpolgármester.


    Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója a közlemény szerint arról beszélt, hogy a metróvonal folyamatban lévő rekonstrukciója során kihívást jelentett az akadálymentesítés a műszaki tartalom változása és az állomások különböző adottságai miatt.


    A Pöttyös utcai és az Ecseri úti metróállomásra korábban ideiglenesen korlátliftek beépítését tervezték, a végleges megoldást szolgáló hagyományos liftekre eredetileg 2023. december 31-ei határidővel vállaltak kötelezettséget – mondta, rámutatva arra, hogy a BKV a MEOSZ észrevételeit is figyelembe véve több mint két évvel a vállalt határidő előtt átadta a négy felvonót.


    Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke szerint a felvonók átadása közös sikernek tekinthető, része annak, a hazai fogyatékosságügyben máig példa nélkül álló megállapodásnak, amelynek révén biztosított lesz a fogyatékossággal élő emberek önálló, biztonságos és méltóságteljes közlekedése a 3-as metró vonalán.