Karácsony Gergely a stockholmi mintát követné a dugódíj kapcsán

Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös főpolgármester-jelöltje a stockholmi példát követné a dugódíj ügyében.     Karácsony Gergely csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a svéd fővárosban először fejlesztették a közösségi közlekedést és P+R parkolókat építettek, majd átmenetileg behajtási díjat vezettek be a belvárosban, végül pedig népszavazáson kérdezték meg az embereket arról, hogy a behajtási díj maradjon-e később is.     Stockholmban ennek köszönhetően a világ egyik legjobb közösségi közlekedése működik, és komoly lépéseket tettek a légszennyezettség csökkentése érdekében is – emelte ki a politikus.     Karácsony Gergely reagálva a főpolgármester sajtótájékoztatójára azt mondta, Tarlós…

Read More

Tarlós szerint uniós kötöttség a dugódíj bevezetése

A budapesti behajtási díjról, amit még a Demszky Gábor-féle városvezetés önként vállalt be a 4-es metró megépítésért, egy tíz évvel ezelőtti európai bizottsági határozat és egy érvényes szerződés rendelkezik, azt nem a főváros akarja mindenáron bevezetni – mondta a főpolgármester csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.     Tarlós István a napokban a kérdésben megjelent hírekre reagálva emlékeztetett: tíz évvel ezelőtt eldőlt kötelezettségről van szó. Nem a kormány és a városvezetés “valós vagy virtuális vitája” a lényeg, ennek nincs relevanciája. Van egy kötöttség, amiben az unió Budapesttel “tulajdonképpen türelmes”, és nem az a vita tárgya,…

Read More

A sarckommandó töretlen lelkesedéssel tevékenykedik

Ismét drágulnak az üzemanyagok  A Mol Nyrt. bruttó 5 forinttal emeli a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán – értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.     Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 400 forintra, a gázolajé 405 forintra nő.     Az üzemanyagok ára legutóbb szerdán változott, akkor a benzin ára bruttó 3 forinttal, a gázolajé pedig 2 forinttal nőtt.     Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.     A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került.…

Read More

Kocsis mondott egy nagyot, hátha…

Kocsis Máté: “Tegyék ingyenessé a zuglói parkolást a helyzet rendezéséig!”    A Fidesz parlamenti frakcióvezetője kezdeményezi, hogy töröljék el a zuglói parkolási díjakat addig, amíg a rendszer ráfizetésesen működik és egy “új, alkalmas polgármester” nem rendezi a helyzetet a kerületben. Kocsis Máté a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arról is beszámolt, hogy a kormánypártok szombatig több mint félmillió támogató aláírást gyűjtöttek össze Orbán Viktor hétpontos programjához a bevándorlás megállítására.     A kormánypárti politikus úgy fogalmazott, a XIV. kerületben az autósok és az önkormányzat is egy előnytelen szerződésbe dobálja a pénzt, a…

Read More

Megkezdődhet a 8-as főút veszprémi elkerülő szakaszának építése

Megkezdődhet a 8-as főút veszprémi elkerülő szakaszának építése – jelentette be a térség országgyűlési képviselője és a város polgármestere pénteken Veszprémben.     Ovádi Péter kormánypárti országgyűlési képviselő a térség fontos és kiemelt fejlesztésének nevezte a beruházást. Köszönetet mondott Navracsics Tibornak, a térség korábbi országgyűlési képviselőjének, aki 2010 és 2014 közt azon dolgozott, hogy a szakasz kiviteli tervei elkészüljenek és meginduljanak a kisajátítások.     A képviselő hangsúlyozta: az elmúlt egy évben sikerült elérni, hogy ismét a kiemelt programok közt szerepeljen az elkerülő út, és most már a komplex útfelújításokra vonatkozó kormányhatározatban is szerepelnek…

Read More

A Budapest-Belgrád vasútfejlesztésről tárgyalt Varga Mihály Kínában

Magyarország elkötelezett a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésének mielőbbi megvalósítása mellett – jelentette ki Varga Mihály a Kínai Eximbankkal folytatott tárgyaláson Pekingben. A pénzügyminiszter kiemelte: hazánk aktív résztvevője az Egy övezet, egy út kezdeményezésnek, az új vasútvonallal pedig központi szerepet tölthet be az Új Selyemút nyugati végén. A pireuszi teherkikötőt Nyugat-Európával összekötő vasúti folyosó részét képező fejlesztésről szólva Varga Mihály elmondta: a fővállalkozói szerződések előkészítése jó ütemben halad, a tervek szerint a pályázatot elnyerő – kínai és magyar cégekből álló – konzorciumról akár április végéig döntés születhet. Ezt követően kezdődhet a tervezési és…

Read More

MUTYÍÍÍ! Korábban egymillió forintra bírságolták a zuglói önkormányzatot parkolási közbeszerzése miatt

A Közbeszerzési Döntőbizottság szerdán az MTI-nek megerősítette, hogy 2016-ban egymillió forintra büntette a zuglói önkormányzatot akkori parkolási közbeszerzése miatt, amelyet jogerősen meg is semmisített.     A hatóság 2016 márciusában született döntése négy pontban találta szabálytalannak a XIV. kerület parkolójegy-kiadó automaták beszerzéséről és üzemeltetéséről szóló, összesen 1,36 milliárd forint értékű pályázati kiírását.      A döntőbizottság jogorvoslati eljárások hiányolása mellett kimondta azt is, nem volt maradéktalanul megállapítható a gyorsított eljárás alkalmazásának jogszerűsége.     A zuglói önkormányzat nem kért bírósági felülvizsgálatot a döntéssel szemben.     A Közbeszerzési Döntőbizottság felhívta továbbá a figyelmet arra is, hogy a XIV.…

Read More

21,1 milliárd forintot fizettek ki a gyorshajtók bírságra 2018-ban

Tovább száguldozik a magyar – rekordot döntöttek a szupertraffipaxok! Minden korábbinál több gyorshajtót fogtak a rendőrök, de rekordot döntött a kiszabott bírságösszeg is 2018-ban. Ráadásul úgy taroltak a szupertraffipaxok, hogy közben több százszor elromlottak – derült ki a Vezess által kikért rendőrségi adatokból. De az online autós szaklap részletes összeállításából azt is megtudhatjuk, hogy milyen eredményt hozott az ORFK őszi döntése, miszerint ismét traffipaxoznak rejtekhelyről. Tavaly mintegy 623 ezer gyorshajtásos bírságot küldött szét a rendőrség, ennyi sebességhatár-túllépést nem rögzítettek még a 2016-ban élesített VÉDA-rendszer készülékei. A kiszabott bírságösszeg is rekordot…

Read More

Szerdán egész napos sebességmérő akciót tart a rendőrség

Egész napos sebességmérő akciót tart a rendőrség szerdán, reggel hat órától azokon a helyszíneken, amelyeket az állampolgárok javasoltak – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.     Gál Kristóf azt mondta, a Speedmarathon nevű 24 órás összeurópai akció célja, hogy felhívja a figyelmet arra, a közlekedés biztonságának fenntartása nem csak a rendőrség dolga.     Beszélt arról is, hogy 2018 augusztusában 31-gyel, egész évben pedig néggyel többen haltak meg közúti balesetben, mint az azt megelőző évben.    Tavaly a halálos balesetek 8,4 százalékát okozta ittas vezetés – ismertette.     Hozzátette, az…

Read More

Forgalomkorlátozások lesznek a labdakergetők újabb zakója miatt a népligeti stadion környékén

Forgalomkorlátozásokra kell számítani a vasárnapi Magyarország-Horvátország labdarúgó-mérkőzés miatt a hétvégén Józsefvárosban és Ferencvárosban – közölte a rendőrség a honlapján.     A Groupama Arénában vasárnap 18 órakor kezdődő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés miatt Budapest VIII. és IX. kerületében már szombat estétől várhatók forgalomkorlátozások.          Tilos lesz megállni szombat este 8 órától vasárnap éjfélig az Albert Flórián út mindkét oldalán a Könyves Kálmán körút és a Vágóhíd utca között, a Vágóhíd utca 13. szám előtti parkolóban, a Bláthy Ottó utca mindkét oldalán az Üllői út és az Elnök utca között, a Fék utca mindkét oldalán…

Read More