A Maserati idén tavasszal a Shanghai Auto Show közönségének mutatta be először a Levante modell hibridizált verzióját. A világpremiert követően az olasz luxusautómárka most Magyarországra is elhozta méltán népszerű modelljét: a Levante Hybrid-et szeptember...
Átépítették a pesti alsó rakparton a Markó utcai felhajtó támfalát, ennek köszönhetően szélesebb lesz az új gyalogos sétány, miközben az örökségvédelem alatt álló lépcsős partfal megmarad. Az id. Antall József rakpart Parlament és Margit...
Idén mintegy 120 veteránautó veselkedett neki Pozsonyban a Mille Miglia mintájára rendezett „1000 mil československých”, vagyis 1000 csehszlovák mérföld elnevezésű versenynek, hogy harmadnap Prágában érjen a célba. Köztük volt két, akkurátusan felújított Škoda Rapid...
Hídmosás miatt szombaton sávlezárás lesz a Rákóczi hídon – közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF köztisztasági divíziója pénteken az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a munka 6.30 és 13 óra között a híd...
Együttműködési megállapodás a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületével Együttműködési megállapodást írt alá dr. Homolya Róbert, a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület elnöke, valamint Füle László elnök a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) részéről a Magyar...
A Budapesten közlekedők igényeinek megfelelően, októbertől ötven új MOL Bubi biciklivel gyarapodott a fővárosi közbringaszolgáltatás flottája. A bővítés azonban itt nem áll le, tervek szerint egy hónap múlva további 310 vadonatúj kerékpárral találkozhatnak a budapestiek....
A 3-as metró felújítási munkálatai miatt az októberi hétvégéken egész nap csak Újpest-központ és a Lehel tér között járnak a szerelvények – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t. A Lehel tér...
Az élénk, kéthengeres erőforrást jól kihasználható teljesítmény és forgatónyomaték jellemzi a teljes fordulatszám-tartományban, ráadásul vérpezsdítő hanggal pörög fel, hála a sajátos, dupla csőben végződő kipufogódobnak Még nyomatékosabb és karakteresebb az erőforrás az átdolgozott PGM-FI...
Az IMU-alapú kipörgésgátló (HSTC) beavatkozásának mértéke elsősorban terepes körülményekhez igazodik Három lépcsőben állítható a – szintén IMU-alapú – Egykerekezés-gátló A korábbi TOUR, URBAN és GRAVEL üzemmódok mellett OFF-ROAD beállítás is elérhető Két USER üzemmód...
Könnyű váz csavarozott alumínium segédvázzal és karcsú, merev, a CRF450R felfüggesztése alapján készült lengővillával, mely fokozza a hajtott kerék tapadását, valamint így lényegesen több visszajelzés érkezik a hátsó keréktől A hattengelyes helyzetérzékelő (IMU) a...
Műszaki adatok* ERŐFORRÁS Motorkonstrukció Folyadékhűtésű, soros, kéthengeres Összlökettérfogat 471 Szelepek száma hengerenként 4 Furat x löket 67 mm x 66,8 mm Sűrítési viszony 10.7: 1 Legnagyobb teljesítmény 47,6 LE (35 kW)/8600 f./perc Legnagyobb forgatónyomaték...
Elkelt az összes Giulia GTA A hamisítatlan szenvedély története ● A GTA projekt keretében alkotott, exkluzív jármű mind az ötszáz példánya gazdára talált● Az Alfa Romeo ikonikus sportmodellje – a márka valaha épített legnagyobb...
Több ezer ponton vizsgálják át a Lánchíd bentmaradó acélszerkezetét, majd egyedi tervek alapján végzik el rajta a helyszíni javításokat a szakemberek. Az átkelő felújítása zökkenőmentesen halad, a szükséges munkákat ütemezetten követi az új acél...
Előreláthatólag másfél hónapra lezárják a XXII. kerületi Kossuth Lajos utcát útépítés miatt, és a forgalmat az ideiglenesen kétirányúsított Mária Terézia utcára terelik – közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel. A 33-as,...
Pályakarbantartás miatt szombaton és vasárnap a Kőbányán közlekedő villamosok – 3-as, a 28-as és a 37-es – a megszokottól eltérő rend szerint járnak – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel....
Miközben az elektromosautó-töltők földrajzi lefedettségével a válaszadóknak csak kevesebb mint negyede elégedett, alig vannak olyanok, akik szerint nehéz töltőt találni azok foglaltsága miatt – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-t, az...
A kormány határozatban biztosította a szükséges önrészt, így már biztos: egymilliárd forint európai uniós forrásból megkezdődhet a Duna alatti vasúti alagút környezeti hatásvizsgálata és az ahhoz kapcsolódó műszaki vizsgálat – közölte a Budapest Fejlesztési...
A szabadság megtestesítője, amely a “juss el bárhova” mottó szellemében készült A Toyota az új RAV4 ADVENTURE modellváltozattal fokozza tovább a RAV4 SUV képességeit. Az új orrkialakítás, az első és oldalsó toldatok és az...
– Spanyolországban folytatódik a kamion EB sorozat Növelte előnyét összetettben a kamion Európa-bajnokságon Kiss Norbert. A nyíregyházi Révész Racing csapat pilótája Franciaországban két futamon is győzött. A hétvégén Spanyolországban folytatódik a sorozat. Remekül sikerült...
A következő szezonban visszatér egykori diadalainak helyszínére a Peugeot. A hosszú távú világbajnokságban (WEC) ismét rajthoz álló márkával szemben komoly elvárásokat támaszt a világ, hiszen fontos bajnoki címek és dicsőséges Le Mans-i győzelmek fűződnek...
Impresszum
Tulajdonos: Berta István
A honlap tartalmáért a szerkesztőbizottság felelős!
Rendszergazda: Varga Zsolt
e-mail:
bertanyuuz@gmail.com
A honlap a Médiabirodalom lapcsoport tagja.
We use cookies on our website to give you the most relevant experience by remembering your preferences and repeat visits. By clicking “Accept”, you consent to the use of ALL the cookies.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.