A hódmezővásárhelyi közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén elfogadotat előterjesztés szerint nyílt közbeszerzési pályázatot írnak ki a helyi autóbuszjáratok üzemeltetésére. A város területén március 31-ig a Jovány Busz Kft. végzi a közszolgáltatást. Tavaly év végéig a...
Több mint 10 000 autót szállítottak le A 60. jubileumi évében a Sant’Agata Bolognese Ház újabb rekordja 2023-ban, amikor alapításának 60. évfordulója volt, az Automobili Lamborghini rekordot döntött, amely a cég történetében is élni...
A Nissan bemutatta az Ariya NISMO-t a 2024-es Tokiói Autószalonon, amelynek bevezetését Japánban idén tavasszal tervezik. A stílusos és futurisztikus crossover SUV a NISMO zászlóshajójának számító elektromos modellje. Erőteljes gyorsulást, tágas, továbbfejlesztett utasteret és...
Megszületett a 2024-es bérmegállapodás a BKV-nál, már januárra emelt bért kapnak a társaság munkavállalói – közölte a BKV Zrt. az MTI-vel csütörtökön. Azt írták: a szakszervezetek elfogadták a munkáltató által – a szakszervezeti észrevételek,...
Az átalakult utazási szokásokhoz igazítja menetrendjét a BKK: január 19-étől a hétfői és pénteki napokon csúcsidőben több sűrűn közlekedő járat menetrendje kis mértékben változik. Az így felszabaduló erőforrásokat a közlekedésszervező teljes mértékben hálózati fejlesztésre...
A 2023. márciusa után gyártott Nissan Ariya, a Nissan valaha volt legfejlettebb járműve, elnyerte a Közúti Közlekedésbiztonsági Intézet (IIHS) 2023. évi TOP SAFETY PICK+ jelölését – ez az ügynökség legmagasabb minősítése. Az IIHS a...
A világon sehol máshol el nem érhető Ford podcastok a BEGURULVA és a PODCASRS csatornákon!HALLGASS RÁNK! A Ford izgalmas elektromos jövőt ígér az autósoknak, és ebben az új Kuga (Európa legkelendőbb plug-in hibrid modellje...
A H6-os vonalon történt baleset miatt nem jár a HÉV a Közvágóhíd és Dunaharaszti között, pótlóbuszok szállítják az utasokat – közölte a MÁV-HÉV Zrt. csütörtök délután a Facebook-oldalán. A fennakadást az okozza, hogy Millenniumtelepnél...
A Dakar kilencedik és tizedik szakasza is nehéz, defektveszélyes terepen zajlott, de az élmezőny sorrendje így sem változott az autósok között. Az első tízben még mindig hat Toyota Hilux található, Nasszer al-Attijah pedig befejezte...
Bár a Tokiói Autószalonon bemutatott, kifejezetten terepkalandozásra szánt tuning-Lexus nem gyári munka, megvalósulása egyértelműen összecseng a márka azon szándékával, hogy egy vadonatúj ügyfélkört szólítson meg. Amikor a Lexus tavaly ősszel bemutatta az új generációs...
Közel 178 ezer gépjárművet és több mint 1,66 millió motort állított elő 2023-ban – közölte a társaság szerdán az MTI-vel. A leányvállalatával, az Audi Hungaria Ahead Kft.-vel együttesen tavaly 12 143 embert foglalkoztató győri...
Pap Melinda, az MTI tudósítója jelenti: Hétvégenként lezárnák a gépkocsiforgalom előtt és átengednék a gyalogosoknak Brassó belvárosát, az erre vonatkozó szabályzattervezetet kedden ismertette az erdélyi város vezetése. A tervezett intézkedés célja, hogy megszüntessék a városközpontban...
Január elején Las Vegasra figyel a világ, mert évről-évre ott rendezik a CES-t, vagyis a Consumer Electronics Showt. A fogyasztói elektronikai termékek világvására a múlt században elsősorban hang- és képrögzítőkról, telefonokról, erősítőkről és hangfalakról...
Különleges „árukapcsolásra” készül a Kápolnai Macskaárvaház Alapítvány nevű állat és természetvédő civil szervezet, amelynek megalakulása óta partnere a Toyota, és kuratóriumi tagja, Kiss Norbert ötszörös Európa-bajnok révén, folyamatosan jelen van a civil szervezet életében...
A terménypiaci helyzet javulása és a pályázati pénzek hozhatnak idén fordulatot Tavaly 3 009 új traktort helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 32,5 százalékkal marad el a 2022-ben regisztrált 4 457-es darabszámtól. Elsősorban a gabonapiaci helyzet és kedvezőtlen...
A Continental WinterContact TS 870 P első helyen végzett a brit szakmai magazin, a Tyres Review által elvégzett Ultra High Performance 2023/2024-es téli gumiabroncs teszten. Az idei évben ismert gyártók hat abroncsmodelljét tesztelte a szerkesztőség...
Az Osztrák Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly Bécsben az újonnan forgalomba helyezett autók több mint 20 százaléka már tisztán elektromos meghajtású volt. Így több e-autót helyeztek forgalomba, mint dízelt. A trendhez csatlakozik a bécsi...
Az Ön autója is szerepel a listán? A különböző autók más-más célokat szolgálnak, ezért néhány év elteltével az általuk megtett kilométerek száma is jelentős eltérést mutathat. A hirdetésekben ugyanakkor csupa alacsony futásteljesítményű, gyanúsan jó...
CSÉT-ülés: Lázár János bérajánlatot tett az ÉKM nevében Három év alatt legalább 25%-os, ezen belül 2024-ben legalább havi 70 ezer forintos egységes béremelés – ez a tulajdonosi jogokat gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM)...
Impresszum
Tulajdonos: Berta István
A honlap tartalmáért a szerkesztőbizottság felelős!
Rendszergazda: Varga Zsolt
e-mail:
bertanyuuz@gmail.com
A honlap a Médiabirodalom lapcsoport tagja.
We use cookies on our website to give you the most relevant experience by remembering your preferences and repeat visits. By clicking “Accept”, you consent to the use of ALL the cookies.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.