878 milliárd forintnyi bevételt remél a Volvo a nyilvános tőzsdei bevezetéstől

A cég legnagyobb részvényese továbbra is a kínai Geely marad.

A Geely tulajdonában lévő Volvo Cars 25 milliárd svéd korona (aktuális árfolyamon számolva 878 milliárd forint) bevételre számít a cég első nyilvános részvénykibocsátásából (IPO). A Volvo közölte, hogy papírjai még idén listára fognak kerülni a Nasdaq Stockholm tőzsdén, és továbbra is a kínai Geely Holding marad a vállalat legnagyobb részvényese.

2018-ban a két cég elhalasztotta a Volvo Cars részvényeinek nyilvános tőzsdei bevezetését az értékpapír-kereskedelemben tapasztalható fesztültségekre és az autóipari részvények népszerűségének visszaesésére hivatkozva.  

„Úgy gondoljuk, hogy egyedülálló struktúrája és stratégiája révén a Volvo Cars a globális autóipar egyik leggyorsabban átalakuló vállalata, amely komoly célokkal rendelkezik a villanyosítás, a fenntarthatóság és a digitalizáció területén” – áll a cég közleményében.

Több más gyártóhoz hasonlóan a Volvo is elkötelezte magát, hogy palettáját 2030-ra kizárólag tisztán elektromos modellek alkotják majd.  

Arra számítanak, hogy az évtized közepére eladásaik 50 százalékát a villanyautók fogják adni, valamint az értékesítés fele a márkakereskedések helyett már az online térben fog történni. 

Iparági források megerősítették, hogy a Geely több bankkal is előrehaladott tárgyalásokat folytat, hogy a következő hetekben jegyzékbe vegyék a svéd céget, és az értékét 20 milliárd dollár körüli szinten határozzák meg. Azt azonban egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy a vállalat papírjainak hány százalékát kívánják értékesíteni a nyilvános részvénykibocsátás során.

A Geely és a Volvo tulajdonában lévő Polestar elektromosautó-gyártó a múlt héten közölte, hogy tőzsdére viszi részvényeit, miután egyesül egy, az amerikai tőzsdén jegyzett speciális célú felvásárló társasággal (SPAC), amelyet a milliárdos Alec Gores és a Guggenheim Partners befektetési bank támogat.

Forrás:

Reuters & mahzrt.hu