A 2021es Africa Twin stílusa és felszereltsége

2021 HONDA AFRICA TWIN
  • Terepezéshez ideális kialakítás keskeny nyereggel és magas kormánnyal
  • Érintőképernyős, 6,5”-os képátlójú Multiinformációs Kijelző (Multi Information Display, MID)
  • Az Apple CarPlay®-nek köszönhetően a Multiinformációs Kijelzőn keresztül is használhatóak az iPhone készülékek
  • Alapfelszereltség a LED nappali menetfény, a sebességrögzítő és a Bluetooth®-kapcsolatra képes műszeregység 

Agresszív és kompakt – e két szó jellemzi legjobban az Africa Twin terepralis idomzatát, illetve megjelenését. Nem véletlen ez a stílus, ugyanis minden egyes módosítás azt szolgálta, hogy az Africa Twin még jobb terepmotorrá váljon. Ennek okán sokkal kisebb lett a légterelő plexi, hogy a motoros könnyebben észrevegye a felbukkanó akadályokat, és 22,5 mm-rel magasabbra került a kormány az elődmodellhez képest. (1000 cm3) A nyeregmagasság továbbra is 85 és 87 cm között állítható, így ülve és állva egyaránt kényelmesebb és biztonságosabb vezetni az AT-t. 

A CRF1000L-hez képest karcsúbbá vált a segédváz és a hátsó traktus, valamint a nyereg is – ez utóbbi 40 mm-rel lett keskenyebb, tehát az alacsonyabb pilóták lába is könnyen talajt érhet az Africa Twinről. Az ülés alakja is változott, így könnyebb előre-hátra mozogni terepezés közben és az sem mellékes, hogy extra alacsony (825-845 mm), valamint extra magas (875-895 mm) nyeregmagassággal is elérhető a modell. 

Fontos részlet, hogy éjszaka is magabiztos haladást ígér az új Africa Twin, ugyanis vadonatúj, kettős LED-fényszórója kifejezetten magasan helyezkedik el, remekül bevilágítja az utat, ráadásul a fényviszonyokhoz automatikusan alkalmazkodó nappali menetfénnyel egészítették ki. Ez a páros könnyebben észrevehetővé teszi a motorost és nagyobb biztonságot nyújt változatos látási viszonyok között. A LED-világítás alapáron jár a leendő tulajdonosoknak, akárcsak a gyári kézvédő. 

Nagyban megkönnyíti a motorozást – és a megfelelő üzemmód kiválasztását – a 6,5”-os, színes Multiinformációs Kijelző (MID), mivel kesztyűben is remekül kezelhető érintőképernyőn tűnnek fel a különböző értékek és beállítási lehetőségek, a kezelőfelület pedig szabadon „átrendezhető”, ha esetleg valakinek nem esne kézre a gyári beállítás. 

Természetesen beépített navigációs eszközként is használható a műszeregység, sőt még USB-kimenetet is találunk rajta, hogy menet közben tölthessük a kijelzővel összekapcsolt telefont. További előnye, hogy a Bluetooth®-kapcsolat révén kifejezetten egyszerűvé vált sisakban hívásokat indítani és fogadni, s a telefon kezelése is rendkívül könnyű, hiszen a kormány bal oldalán elhelyezett kapcsolóval szabadon barangolhatunk az iOS és Andorid operációs rendszerrel futó készülékek menüjében. 

Ahogy az elődön is láthattuk, az irányjelzők egyben vészjelzők is. Ha 50 km/h sebesség felett vészfékez a vezető, automatikusan bekapcsolnak, késlekedés nélkül figyelmeztetve a többi közlekedőt. Az Automatikus Vészvillogó (Emergency Stop Signal) kikapcsolásával nem kell törődnie a pilótának, tekintve, hogy a rendszer folyamatosan figyeli az első és hátsó kerék forgási sebessége közötti különbséget, így önműködően kikapcsol a rendszer, ha a jármű egyenletes sebességgel halad. Ez a hasznos kiegészítő az alapfelszereltség része, méghozzá a hosszú, autópályás szakaszok legyűrését megkönnyítő sebességrögzítővel együtt. (Az automatikus törlés funkció kikapcsolható a MID használatával.) 

A CRF1100L Africa Twin 2021 a következő színekben lesz kapható: 

Pearl Glare White Tricolor – ÚJ

Grand Prix Red

Matt ballisztikus fekete