• Egyéb

Ünnepélyes rajt és ízelítőként néhány dűne

Ünnepélyes rajt, majd rögtön utána egy rövid szakasz a perui dűnék között – izgalmas első napot tudhat maga mögött a 40. Dakar rali mezőnye. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 36. helyen végzett, ami kezdetnek jó, hiszen ezen a napon többet lehetett veszíteni, mint nyerni.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a rajt maga is megér egy misét!
„Négy év kihagyás után nagyon jó érzés újra itt lenni a Dakaron, de az igazi meglepetés akkor ért minket, amikor kihajtottunk a kapun. Emberek ezrei álltak az út szélén, és alig tudtunk haladni, mert arra kellett várni, hogy szétnyíljon előttünk a tömeg. Simogatták a kocsit, pacsizni akartak, ajándékokat dobáltak be – kaptunk kókuszos kekszet és egy perui zászlót is.”
Valamivel több, mint kétszáz kilométer megtétele után a versenyzők elérték Piscót, ahol egy 31 kilométeres hurokszakaszt jelöltek ki a számukra a rendezők – a táborból rajtoltak, s ott is értek célba.
„Bevallom, egy kicsit izgultam, mert nem igazán emlékeztem, milyen itt a homok – vallotta be Szalay. – De azután amikor bent voltunk a dűnék között, eszembe jutott. Nem fogja úgy az autót, mint a Szahara homokja, így egészen kellemes volt rajta autózni. Igazi Dakar-nap volt, egy kicsit ugyan rövid, de ha ilyen szakaszok lesznek, hamar megtizedelődik majd a mezőny. Nekem tetszett, mert lendületesen lehetett közlekedni, egyetlen gondunk volt, rögtön a rajt után nem mentünk elég pontosan, kihagytunk egy GPS-pontot, ami miatt vissza kellett fordulnunk, úgyhogy majdnem két kilométert tettünk meg pluszban.”
Bunkoczi László azt mondta, a történteknek az a tanulsága, hogy nagyon pontosan kell menni, mert lehet, hogy tíz méterrel kerülték el a pontot, amikor nem mentek el az előttük lévő kerítésig, s utóbb megfizettek érte. Persze, nincs baj, alig veszítettek időt. Más kérdés, hogy a navigáció sokkal nehezebb, mint amikor legutóbb itt jártak.
„Az új szabályok szerint a GPS nem mutatja az irányt sem (korábban egy nyíl legalább azt jelezte, merre kell tartani, hány fokban kell haladni), és így kell tűpontosan érinteni a GPS-pontokat. Ezzel alaposan megnehezítették a dolgunkat” – mondta Bunkoczi.
Főleg, hogy vasárnap egy pokoli nehéz szakasz vár a mezőnyre, amelyből ezúttal rendhagyó módon az autósok rajtolnak elsőként, így ők fektetik le a nyomokat a dűnék között. Egy szó, mint száz, a navigátoroknak főszerep jut majd.
 
40. DAKAR RALI
1. szakasz, Lima–Pisco (össztáv: 273 km, ebből szelektív szakasz: 31 km). Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 21:51, 2. Ten Brinke, Perin (holland, francia, Toyota Hilux) 25 mp h., 3. Fuchs, Mussano (perui, Borgward) 34 mp h., …36. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Crossland X) 7:32 p h.
Motorosok: 1. Sam Sunderland (brit, KTM) 20:56, 2. Van Beveren (francia, Yamaha) 32 másodperc hátrány, 3. Quintanilla (chilei, Husqvarna) 55 mp h., …81. Saghmeister Gábor (szerbiai, KTM) 16:36 p h., …85. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 18:14 p h., …104. Dési János (magyar, KTM) 29:01 p h., …135. Horváth Lajos (magyar, KTM) 1:03:12 ó h.