• Egyéb

Tovább zuhannak a dízelek, szárnyalnak a hibridek Európában

Folytatódik a dízelmotoros modellek térvesztése az európai újautó-piacokon, a technológiától időben elforduló márkák eladásait nem sújtja a visszaesés.

Az elmúlt tíz év legerősebb februárját tudhatja maga mögött az EU újautó-piaca, de a sikernek nem örül mindenki egyformán: miközben a tavalyi év azonos időszakánál 4,2 százalékkal több, 1,16 millió gépkocsit adtak el, ezeknek csupán 39,5 százalékát tették ki a dízelek – derül ki a JATO Dynamics jelentéséből. Miután januárban 12,5 százalékkal csökkent a dízelek iránti érdeklődés, februárban még gyengébben teljesítettek a kompressziógyújtású modellek: újabb 12,8 százalékot zuhant a forgalmuk.

Figyelemreméltó tény, hogy amíg 2017 ugyanezen időszakában a benzin és dízel hajtású új autók értékesítése között mindössze egy százalékpontnyi volt a különbség, ez a szám idén már 15 százalék a benzinhajtású autók javára. Amint egyre szélesebb körben válik ismertté a dízelek egészségkárosító hatása, úgy fordulnak az emberek az alternatívák felé: a benzines modellek forgalma 16, míg a kifejezetten környezetbarát (hibrid és elektromos) járművek iránti kereslet 18,5 százalékkal emelkedett!

Ebben a kategóriában változatlanul a hagyományos hibrid modellek viszik a prímet, eladásaik (körülbelül 27 ezer 400 darab) meghaladják a hálózatról tölthető típusok (PHEV és elektromos) kombinált forgalmát (20,8%), ugyanakkor nem lehet nem észrevenni az utóbbiak rohamos térnyerését. Mindenesetre egyértelmű a trend, akik zöld alternatívát keresnek, Toyotát vásárolnak: az európai piac négy legnagyobb forgalmú, részben vagy teljesen elektromos járműve a japán márka hibridjei közül került ki. A legnépszerűbb a Yaris Hybrid 7111 eladott példánnyal, mögötte a C-HR (5436 darab), az Auris (4408 darab) és a RAV4 (3326 darab) következik. A tisztán elektromos Renault Zoe jelentősen lemaradva, 2177 darabbal az ötödik legnépszerűbb öko-modell volt Európában.

A nemzeti piacok eredményét vizsgálva örvendetes, hogy február hónapban Magyarország a harmadik legjobban teljesítő piac volt a kontinensen.

Az SUV kategória továbbra is őrületes tempót diktál, úgy tűnik egyetlen más kategória sem képes még csak megközelíteni sem a szegmens eladási darabszámait és piaci részesedését. Természetesen a Toyota is figyelemmel követi az értékesítési trendeket, a vállalat még ezen a héten hivatalosan is bemutatja a RAV4 legújabb generációját, mely a korábbi ígéretek szerint csak benzines és hibrid hajtással lesz elérhető, ezzel is kiszolgálva az európai piacon tapasztalható vásárlói igények dinamikus változását.

Forrás és táblázatok: JATO Dynamics

Képek: Toyota

 

http://egyszermarlattamautot.hu/2018/03/26/nem-kell-tartani-a-regi-nemet-dizel-autok-magyarorszagi-dompingjetol/