A 2020-as Honda CRF450L főbb jellemzői

Erőforrás

⦁ A CRF450R motorján alapszik, de az első „nagyszerviz” csak a 32 000. kilométernél esedékes
⦁ A károsanyag-kibocsátás megfelel az EURO 4-es előírásoknak, az önindító alapfelszereltség
⦁ A nagyobb tehetetlenségű főtengely javítja a vezethetőséget és a tapadást
⦁ Hatfokozatú váltó

Míg a váz-futómű kettős komolyabb változtatások nélkül kerülhetett át a CRF450R-ből, a 449 cm3-es erőforrás számos módosítást igényelt. Úgy kellett átalakítania a Honda mérnökeinek, hogy megfeleljen az EURO4-es szabályozás károsanyag-kibocsátásra és zajszintre vonatkozó előírásainak, nem mellesleg messzemenőkig kiszolgálja a felhasználók igényeit, úgy terepen, mint szilárd burkolatú úton.

Maga a négyszelepes, Unicam motorkonstrukció nem változott, az alkatrészek többsége azonban igen. Nehezebb lett például a főtengely, így 13%-kal nőtt tehetetlenségi nyomaték, a motor pedig még rugalmasabbnak és közvetlenebbnek érződik. Emellett módosítottak a szelepnyitási időn, hogy még nagyobb tartományban legyen erős, illetve nyomatékos a hajtómű, és teljesítményleadása is barátságosabbá váljon. Ráadásként hatfokozatúra cserélték az ötös váltót, hogy egyszerűbb legyen a nagyobb távolságok leküzdése, s új motorburkolatokat dolgoztak ki a mérnökök, hogy még csendesebb legyen a működés.

Átalakították az önindítóként is szolgáló generátort is, hogy igazodjon a LED világítás igényeihez és alacsony fordulatszámon is hatékonyan töltse a nagy kapacitású akkumulátort.

A 96 mm-es furat és a 62,1 mm-es löket nem változott a CRF450R-hez mérten, viszont – a nagyobb futásteljesítményt szem előtt tartva – egy helyett három dugattyúgyűrűt alkalmaztak. A sűrítési viszony 12,0:1, szemben a CRF450R 13,5:1 értékével. További újdonság a PGM-FI befecskendező rendszerhez rendelt, átdolgozott légszűrőház, a két vékony cső helyett egy nagyobb átmérőjűből kialakított, oxigénszenzorral kiegészített kipufogórendszer, valamint az emisszió csökkentését elősegítő légbefúvó rendszer (Air Injection, AI) és a hatékony katalizátor.

A négyszelepes Unicam hengerfej 38 mm átmérőjű szívószelepeit himbás vezérlési rendszer mozgatja, a szelepemelés mértéke a szívóoldalon 7,7, a kipufogóén 6,7 mm. A szeleprugókat ovális keresztmetszetű acélszálból hajlították, a szelepszög a szívóoldalon 9, a kipufogóén 10,5 fok.

A kiváló minőségű, állandó kapcsolatot garantáló rugókkal felszerelt tengelykapcsoló fedelét levéve hét súrlódótárcsát számolhatunk össze, a kopótárcsák pedig 2 mm vastagok, hogy minél gyorsabb legyen a hőleadás. Az első lánckerék 13, a hátsó 51 fogas, a csúcsteljesítmény 25,0 LE, a legnagyobb forgatónyomaték 32 Nm.

A hobbimotorosok elvárásainak megfelelően kifejezetten megbízható és olcsón üzemeltethető a CRF450L, karbantartásra csak igen ritkán van szükség. Az első nagyszerviz a 32 000. kilométernél esedékes, míg az olajat, valamint a levegő- és az olajszűrőt 1000 km-enként ajánlja cserélni a gyártó.

Váz és futómű

⦁ A többcélú koncepciónak megfelelően a váz és a futómű kisebb változtatásokkal érkezett a CRF450R-ből
⦁ LED lámpatestek, megnövelt befogadóképességű üzemanyagtartály, alapáras oldaltámasz
⦁ Ventilátorral kiegészített, nagyobb hűtőradiátor
⦁ A tükrök a CRF450R stílusát idézik, a grafika vadonatúj

A nemrégiben minden porcikájában áttervezett, illetve tovább fejlesztett CRF450R váza és futóműve kiváló alap volt a CRF450L tervezésekor, csupán kisebb módosításokra volt szükség, hogy sokoldalú, közúton is szabályszerűen használható konstrukció születhessen.

Első lépésként kissé távolabbra helyezték egymástól az alumínium hídváz lengővilla-bekötési pontjait, hogy beférjen a hatfokozatú váltó miatt szélesebbé vált erőforrás, majd kormányzárat építettek a villanyakba és poliuretánnal töltötték fel a lengőkart, hogy csökkentsék a zajt. A segédváz azonos az R modellnél alkalmazottal, csupán a hátsó lámpa és a jobb oldalra helyezett kipufogódob felfogatási pontját alakították ki rajta.

A villaszög 28,2°, az utánfutás 122 mm, a tengelytáv pedig 1500 mm, azaz – a stabilabb úttartás érdekében – 18 mm-rel nagyobb, mint a CRF450R esetében. A teleszkópok középtengelyét az R és az L változatnál is 22 mm-rel tolták előre a villanyak középtengelyéhez mérten, az ülés pedig 940 mm-re esik a talajtól.

Elöl 49 mm-es csúszószár-átmérőjű, fordított, acélrugós, állítható rugó-előfeszítésű és nyomócsillapítású Showa teleszkópvilla dolgozik, míg hátul Pro-Link himbarendszerre ültetett, minden paraméterében állítható központi rugóstag jutott szerephez. Az első kerékre 260 mm-es, kétdugattyús Nissin féknyereggel társított, hullámos peremű, gyors hőleadású tárcsa került, míg hátul 240 mm-es tárcsa és egydugattyús nyereg emészti fel a mozgási energiát.

Hogy enduroabroncsok is felszerelhetők legyenek, a CRF450R 19 colos hátsó kereke helyett 18 colos felnit választottak a mérnökök. Ráadásként menesztőgumikat is beszereltek, így az 520-as, tömítésekkel és műanyag védőburkolattal tartósabbá tett lánc rántásai kevésbé befolyásolják a 130,8 kg-os menetkész tömeggel büszkélkedő motor viselkedését. Elöl természetesen maradt a 21 colos átmérő, az viszont különlegesség, hogy a kerekek feketére festve kerülnek a CRF450L alá. Az abroncs elöl 80/100 R21, hátul 120/80 R18 méretű.

A CRF450L vadonatúj, hihetetlenül látványos grafikát kapott 2019-re, stílusa azonban még mindig azonos CRF450R-ével, miként a hátsó sárvédő, a két oldalidom és a haspáncél is megegyezik. Komolyabb eltérés egyebek mellett az üzemanyagtartály alatt figyelhető meg, a hűtőradiátor ugyanis nagyobb, mint az R-en, és ventilátorral egészítették ki a hondások. Ahogy az egy modern Hondától elvárható, minden lámpa LED (az irányjelző és a rendszámtábla-világítás is), a – legális közúti motorozáshoz szükséges – sebességmérő, kürt, féklámpakapcsoló és visszapillantó-tükör pedig az alapfelszereltség része. Míg a CRF450R titán üzemanyagtartályába 6,3 liter üzemanyag fér, a CRF450L gazdája akár 7,6 litert is tankolhat, és feltöltés közben nem kell tartania az üzemanyagbetöltő-nyílás fedelét, ugyanis a komfort jegyében zsanért kapott.