A 2020-as Honda Forza 300


A modellfrissítés főbb elemei: 2018-ban újult meg a Honda Forza 300. A könnyű, kompakt és sportos megjelenésű robogót motorosan állítható légterelővel, LED-lámpákkal és extraként rendelhető, automatikusan záródó, 45 literes hátsó dobozzal látták el. A Honda robogói közül elsőként a Forza 300-on alkalmazták a cég saját fejlesztésű kipörgésgátlóját, a HSTC-t, illetve intelligens műszeregységről olvashatók már le a legfontosabb adatok.

2020-ban jelenik meg a kínálatban a Forza 300 „Limited Edition” verziója – szürke fényezéssel piros díszítéssel, színben illeszkedő matricacsíkkal a felniken, okoskulccsal nyitható hátsó dobozzal és persze az egyedi Forza 300 logóval.

⦁ Bevezetés

A Forza már jó ideje a Honda kínálatának meghatározó tagja. Ez a prémiumkategóriás, középméretű robogó az ezredfordulón jelent meg, s parádés helykínálatával, kiemelkedő vezetési élményével, valamint az innovatív kombinált fékrendszerrel új mérce lett a kategóriában. Nem csoda, hogy Európában egy csapásra népszerűvé vált, és sokoldalúságának köszönhetően nap, mint nap megkönnyítette a közlekedők életét.

Azóta számtalan alkalommal módosították, tökéletesítették a típust, de alapvető erényei nem változtak – továbbra is sportos, ugyanakkor hosszabb utakra tökéletesen alkalmas robogóként tündököl. A fejlesztések nyomán 2004-ben megkapta (2005-ös modell) a Honda S MATIC névre keresztelt, elektronikus vezérlésű CVT-erőátvitelt, a tolvajok dolgát megnehezítő okoskulcsot, a poggyásztér átalakítása után már két zárt sisak fért el a nyereg alatt, míg a PGM-FI üzemanyag-befecskendezőnek köszönhetően fogyasztása még tovább csökkent.

Egy évvel később a biztonságot és a kényelmet fokozó felszerelésekkel gazdagodott a modell, megjelent a beépített audiorendszer, továbbfejlesztették az S MATIC erőátvitelt, míg a lassításról ABS-szel társított kombinált fékrendszer gondoskodott. 2016-ban módosítottak a konstrukción, ekkor alapjaiban változott az üléshelyzet, ezáltal a Forza 300 két személy számára is ideális utazómotorrá érett, mely városban és autópályán egyaránt helytáll.

2018-ban egy minden ízében új – könnyebb, kisebb, okosabb és sportosabb – Forza 300-at üdvözölhettünk, mely továbbra is megtartotta a legjobb „GT” tulajdonságait és büszkén állhatott rendkívül sikeres kistestvére, a Forza 125, mellett.

⦁ Áttekintés

A Forza 300 megőrizte éles, sportos megjelenését és keskeny, éles méreteit. A 2018. évi frissítés eredményeként a tengelytáv meghosszabbodott és szélessége csökkent, de magasabban elhelyezkedő nyeregnek köszönhetően jobban áttekintheti a forgalmat a vezető. A módosított váz, az átalakított keret és a nagyobb átmérőjű hátsó keréknek köszönhetően a motor jobban gyorsul, nagyobb maximális sebessége és hatékonyabb az üzemanyag-fogyasztása.

Tökéletes időjárás-védelmet nyújt az immáron motorosan állítható légterelő, s szintén fontos újdonság, hogy megjelent a biztonságos gyorsítást szavatoló, saját fejlesztésű kipörgésgátló (Honda Selectable Torque Control – HSTC), amit a kormányon elhelyezett gombbal vezérelhet a pilóta.

Hasznos funkciókkal gazdagodott a továbbfejlesztett, analóg órákból és digitális kijelzőből álló műszeregység, illetve szót érdemel, hogy az idei Forzán már az összes lámpatest LED izzókat rejt. Praktikus megoldás, hogy az okoskulcs a 45 literes hátsó doboz nyitását-zárását is vezérli.

2020-ban jelenik meg a kínálatban – feltűnő, új szürke és fényes fekete színben – a Forza 300 „Limited Edition”, melyet a bőrülés piros varrása tesz még egyedibbé. A prémium érzetet erősíti a színben illeszkedő matricacsík a felniken, az okoskulccsal nyitható hátsó doboz és persze az egyedi Forza 300 logó.