A  balatoni főszezonban 41 százalékkal többen váltottak jegyet, mint egy évvel korábban

    A balatoni főszezon első 37 napján 1 millió 124 ezren váltottak jegyet a balatoni vonatokra, volánbusz-járatokra, 41 százalékkal többen, mint az előző év azonos időszakában – közölte a MÁV-Volán csoport csütörtökön az MTI-vel.

    Ebből 784 ezren a tó déli oldalán, 340 ezren pedig az északi oldalon utaztak. A legtöbben Siófokra, Keszthelyre, Zamárdiba, Balatonfüredre és Fonyódra vették az irányt.


    Hozzátették, hogy a tapasztalatok szerint a megújult Balaton24 és Balaton72 napijegyek nemcsak a vonatokon, hanem több, a tó körül közlekedő Volánbusz-járaton is népszerűek lettek. Az utazást könnyíti az idei főszezonban a 34 balatoni állomáson, megállóhelyen kihelyezett jegyautomata.


    Idén is forgalomba állította a MÁV-Start a nyári hétvégekre a Jégmadár expresszt, amely július 29-ig még Nagymarosról indul 7.40-kor a júniusi zápor okozta pályahelyreállítás miatt. A Dunakanyart a Balatonnal hétvégente összekötő Jégmadár Expressz mindkét irányban július 30-tól már ismét a teljes útvonalon, Szob és Fonyód között közlekedik.


    A vonatra helyjegy váltása kötelező; a kettő, emeletes jármű együttes ülőhelykapacitása 1200, azonban a csomaggal utazók kényelme érdekében vonatonként 960 helyjegy váltható. A dupla KISS motorvonatból álló legutóbbi Jégmadár járatokon, a múlt héten 3443-an utaztak, ami 89 százalékos kihasználtságnak felel meg. Eddig a főszezonban 13 ezren használták ki az emeletes vonatokkal való utazás élményét.


    Közölték, hogy nemcsak a Dunakanyar térségében élők vehetik igénybe a KISS motorvonatokat a Balatonra utazva. A Napfürdő expresszvonat a hétvégi napokon közlekedik Szolnok és Siófok között. A Vitorlás névre keresztelt expresszvonat Szolnok és Fonyód között az újszászi (120a) vonalon halad, a Panoráma expresszvonat pedig Nyíregyháza és Siófok között jár. Vasárnaponként az Esti Csók Fonyód és Kőbánya-Kispest között szállítja haza az utasokat a Balatonról. A korszerű és közkedvelt emeletes vonatok a főszezonban eddig már 26 ezer utast szállítottak beleszámítva a Jégmadár expressz utasforgalmát is.


    Arra is kitértek, hogy a balatoni vonatokra az idei főszezon első hat hetében 36 ezernél is többen váltottak kerékpáros helyjegyet. Nagykapacitású kerékpárszállító kocsik a déli partra a Tópart InterCity járatokban, az északi partra pedig a Kék Hullám InterCity járatokban és a Vízipók InterRégiókban közlekednek. A kerékpárszállításról a vasúttársaság honlapján tájékozódhatnak az utasok.


    Az idei nyári menetrend bevezetésével folytatódott a Balaton autóbuszos elérésének fejlesztése. Többek között Eger, Gyöngyös, Bátonyterenye, Pásztó, Kiskunmajsa, Dunaújváros, Pécs, Komló, Lenti, Zalaegerszeg, Szombathely, Körmend, Győr, Pápa, Ajka, Veszprém térségéből is bővül az utazási lehetőségek kínálata.

HALLGASS EXKLUZÍV PODCASTOKAT IDE, ILLETVE IDE KATTINTVA!