A biztosításban is kihívást jelentenek az elektromos közlekedési eszközök

Nemcsak a közlekedés résztvevői számára, de a biztosításban is új kihívásokat jelentenek a gyorsan terjedő elektromos közlekedési eszközök – mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs vezetője szerdán az M1 aktuális csatornán.


    Lambert Gábor hozzátette: Magyarországon jelenleg szabályozási és biztosítási szürke zónának minősül az elektromos közlekedési eszközök használata.


    Elmondta: a kis teljesítményű elektromos közlekedési eszközök, például az elektromos rollerek nem minősülnek járműnek, így biztosításuk a lakásbiztosítás felelősségbiztosítási részét képezik. Megjegyezte: az elektromos eszközök elterjedése és a járdákon való használatuk egyre több balesetet okoz, főleg a nyugati országokban.


    Lambert Gábor kitért arra is, hogy jövő héten indul a Biztonság hete rendezvénysorozat, amely a biciklivel és az elektromos eszközök használatával járó esetleges balesetekre kívánja felhívni a figyelmet. A Mabisz idén harmadik alkalommal szervezi meg a rendezvényt az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottságával közösen két budapesti helyszínen, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Bikás parkban.