A BKK szerint a nemzetközi szakma is felfigyelt a MOL Bubi sikerére

    Belga szakemberek érkeztek Budapestre júniusban, hogy tanulmányozzák a MOL Bubi közbringa-szolgáltatást, amelyet Európa legjobbjai közé soroltak – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.

    Azt írták, a belgák szeretnék fejleszteni a brüsszeli hasonló szolgáltatást, ehhez gyűjtenek Budapesten tapasztalatokat.


    Hozzátették: a nemzetközi figyelem komoly szakmai elismerést jelent, ugyanis 85 nagyváros közül választották ki a legjobbakat, így Madrid, Párizs, Marseille, Antwerpen és Gent mellett Budapestet.


    A szakmai szempontok mellett a belgák számára azért is fontos a MOL Bubi tanulmányozása, mert Budapesten Brüsszelhez hasonlóak a domborzati viszonyok – írták.


    Az együttműködés a belgákkal a BKK számára is hasznos, hiszen a kutatási projekt keretében a magyar szakemberek hozzájuthatnak a francia és holland közbringa-szolgáltatások részletes elemzéseihez, amelyek révén a MOL Bubi is fejleszthető – közölték.


    A BKK a közösségi közlekedés kiegészítőjeként működteti a közbringa-szolgáltatást. Így a BudapestGO-ban is megjelennek a MOL Bubi gyűjtőállomások és az elérhető kerékpárok, valamint útvonalat is lehet tervezni, akár közösségi közlekedéssel kombinálva. A MOL Bubi gyűjtőállomások helyét is úgy határozzák meg, hogy minél könnyebb legyen az átszállás a különböző utazási módok között – áll a közleményben.


    Az integrált szemléletnek, valamint a tudatos márkaépítésnek köszönhetően a közbringa-szolgáltatás népszerűsége töretlen: a legutóbbi téli hónapokban a MOL Bubi havi és átlagos napi használata a korábbi hasonló időszakhoz képest 60-70 százalékkal emelkedett, és a növekedés még az esős tavasz ellenére sem állt le. Két év alatt több mint 5 millió utazás valósult meg.


    A rendszer két évvel ezelőtti újraindulása óta a MOL Bubi flottája közel duplájára nőtt. A BKK 2022-ben 500 új kerékpárt állított forgalomba, az idei 400 darabos bővítés után már 2460 bicikli áll az ügyfelek rendelkezésére. A Bubi történetében még soha nem volt ekkora a járműflotta – áll a közleményben.