A BKV szerint a kivitelezővel folyó tárgyalások nem érintik a 3-as metró akadálymentesítését

     A 3-as metró alagútjának felújítását végző céggel folyamatban lévő tárgyalások, a sajtóban tévesen megjelent hírekkel ellentétben, nem érintik és nem veszélyeztetik a metróvonal akadálymentesítését – közölte a BKV kedden az MTI-vel.

    A déli szakaszon már zajlanak a felvonóbeépítések. A középsőn, ahol szintén elkezdődött a felújítás, a kivitelező szerződésben rögzített feladata valamennyi állomáson az akadálymentesítést szolgáló hagyományos vagy ferde felvonók telepítése. Az északi szakaszon a Dózsa György úti állomás utólagos felvonóbeépítésére kiírt közbeszerzési eljárás folyamatban van  – áll a közleményben.


    A BKV kiemelte: a főváros által akadálymentesítésre elkülönített forrás kizárólag a 3-as metróvonal teljes körű akadálymentesítése érdekében megvalósítandó többletfeladatok finanszírozására fordítható.


    A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége kedd délelőtti közleményében az állt, hogy a szövetség elnöke azonnali tájékoztatást kért Karácsony Gergely főpolgármestertől. Olyan hírek jelentek meg ugyanis, amelyek szerint a 3-as metró felújításakor a kivitelezés késedelme miatt keletkezett többletköltség pótlására az akadálymentesítésre félretett 5,6 milliárd forintot ajánlották fel – írták.