A dízelkamu után most ezzel kábítanak – A 2030-as évek elején jelenhet meg az utolsó belső égésű motor a Volkswagen kínálatában
Várhatóan a 2030-as évek elején jelenik meg az utolsó új fejlesztésű belső égésű motor a Volkswagen német autógyártó társaság kínálatában – írta a Handelsblatt című német üzleti lap pénteken.
Az 1937-ben alapított Volkswagen “története legnagyobb szabású átalakulásán megy keresztül” – mondta Jürgen Strackmann értékesítési és marketing vezető a Volkswagen csoport névadó márkájának jövőjéről a társaság wolfsburgi központjában tartott sajtóbeszélgetésen.
A belső égésű motorral szerelt utolsó modell a 2030-as évek elején kerülhet piacra, és nagyjából 2040-ig értékesítik majd. Így tízéves átlagos élettartamot feltételezve 2050 körül tűnhetnek el végleg a hagyományos Volkswagenek az utakról.
Az átalakulás leghangsúlyosabb eleme heteken belül megjelenik. A márka arculatot vált, a hagyományos kék-ezüst VW logó helyére kerülő új emblémát a szeptember 12-én kezdődő frankfurti autószalonon (Internationale Automobil-Ausstellung – IAA) mutatják be.
A wolfsburgi székház tetején elhelyezett VW-logót is leszerelik, a 8 méter átmérőjű, 7,5 tonnás korongot már a napokban eltávolítják a 70 méter magas épületről.
A Volskwagen az arculatváltással együtt az elektromobilitás felé fordul, így az új logó először az első “igazi” – vagyis nem belső égésű motorral szerelt modell továbbfejlesztett változataként készült – elektromos meghajtású modellsorozatot díszíti majd, amelynek első tagja, az ID.3 nevű kocsi szintén az IAA-n debütál.
A társaság célja, hogy 2025-re az elektromos autók első számú gyártója legyen. Addig húsznál is több elektromos meghajtású modellt vezetnek be a piacra, és arra törekszenek, hogy évente egymillió elektromos kocsit értékesítsenek. A fejlesztések további kiemelt célja, hogy legkésőbb 2050-re szén-dioxid-kibocsátástól mentessé tegyék a gyártási folyamatokat.
A Handelsblatt kiemelte, hogy a társaság az imidzsváltással, az elektromobilitás és a környezeti tudatosság előtérbe helyezésével az egész Volkswagen csoportot megrázó dízelbotrányt is igyekszik feledtetni.
A csoporthoz a névadó Volkswagen mellett az Audi, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini, a Porsche, a Seat és a Skoda, valamint a Ducati sportmotorkerékpár márka tartozik, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a Volkswagen csoport gyártja.