A FIAT bemutatja az új Fiat 600 Hybrid modellt

a villamosított olasz alternatívát

  • A FIAT mindig releváns: az új 600 immár hibridként is elérhető azon nemzeti piacok kedvéért, ahol lassabb ütemben zajlik az elektromos átállás
  • Az új 600 Hybrid fejlett hibrid technológiájának köszönhetően az ügyfelek zökkenőmentes, valódi villamosított vezetési élményben részesülhetnek.
  • Az új MHEV Mild-Hybrid erőforrás csekélyebb üzemanyag-fogyasztást és akár 15 százalékkal* kedvezőbb CO2-kibocsátást biztosít, mint egy automata sebességváltóval és belső égésű motorral szerelt modell – mindezt jobb menetdinamikai jellemzők mellett.
  • Az új 600 Hybrid és az elektromos új Fiat 600e együtt visszavezetik a Fiat márkát a Bszegmensbe.

Idén először július 4-én, a Lingottóban mutatkozott be az új Fiat 600e, a FIAT most bejelentette annak a hibrid verziónak – az új Fiat 600 Hybrid modellnek – az érkezését, amely 2024 második felétől kerül forgalomba. A FIAT ezzel újfent demonstrálta piaci relevanciáját: az új 600 ugyanis kizárólag részben vagy teljesen villamosított kivitelben lesz elérhető. A hibrid modellt azon országok kedvéért vezetik be, ahol viszonylag lassan nyernek teret az akkumulátoros elektromos járművek.


„Stratégiánk változatlanul a teljes körű villamosításra összpontosít: az a célunk tehát nem változott.” – mondta Olivier Francois, a FIAT vezérigazgatója, a Stellantis globális marketing igazgatója. „Az eredmények pedig igazolják ennek a stratégiának a helyességét. A Fiat 500e Európa legkeresettebb városi villanyautója, így tudjuk, hogy ezen az úton kell tovább haladnunk. Ezért azon dolgozunk, hogy mindenki számára megfizethetővé és elérhetővé tegyük az akkumulátoros elektromos mobilitást. Ugyanakkor minden összefüggésben relevánsnak kell maradnunk, és tény, hogy bizonyos országokban még nem igazán nyertek teret a tisztán elektromos járművek – ezt okozhatja az infrastruktúra, a támogatások, vagy a kultúra hiánya. Szerencsére csupán néhány piacról beszélünk, ugyanakkor ezekben az országokban is szeretnénk megerősíteni jelenlétünket.


Le kell ugyanakkor szögeznünk, hogy soha nem fogunk hagyományos belső égésű motorral szerelt Fiat 600-ast építeni. A most bemutatott újdonságunk egy olyan, gazdagon felszerelt hibrid modell, amely azok számára jelent belépőt az elektromos közlekedés világába, akik még nem állnak készen az akkumulátoros elektromos járművekre.”


Az új Fiat 600 Hybrid – technológia
A hibrid egy olyan intelligens, felhasználóbarát megoldás, amelyre egyre szélesebb körű igény mutatkozik az ügyfelek körében. Ezek a vásárlók P2 hibrid csomagban élvezhetik az új Fiat 600 előnyeit: 100 lóerős motorteljesítmény, mindössze 110* – 114g/km * becsült CO2-kibocsátás mellett (előzetesen kalkulált, nem homologizált értékek.)


A hibrid hajtáslánc kétféle felszereltségi szinten lesz elérhető: a legexkluzívabb új Fiat 600 Hybrid La Prima verzióban, illetve a leginkább megfizethető új Fiat 600 Hybrid kivitelben.


Az új Fiat 600 Hybrid MHEV erőforrása a legkifinomultabb technológiákat képviseli, kényelmet és nagy teljesítményt biztosítva a felhasználóknak. A fejlett technológiának köszönhetően az új 600 Hybrid valódi hibrid vezethetőséget kínál. Az ügyfelek nem csupán 30 km/óra alatti sebességeknél tapasztalhatják meg a tisztán elektromos közlekedés csendes és rezgésmentes élményét, de városi forgalomban és az országúton is, amikor a vezető egyenletes haladásnál vagy lejtőn felengedi a gázpedált – sőt, hasonló helyzetben akár az autópályán is!


A finom járás és a pihentető utazás egyik záloga az az ékszíjon keresztül ható indítómotor, amely révén a hajtáslánc csendesen és gazdaságosan vált át a belső égésű motor és a villanymotor között.

A kiemelkedő teljesítmény hátterében a háromliteres, 1,2 literes, 100 lóerős belső égésű motor, a 48V-os lítium-ion akkumulátor, valamint a 21 kW-os villanymotort, invertert és erőátviteli rendszert magában foglaló, mégis kiemelkedően kompakt új, hatfokozatú duplakuplungos sebességváltó hatékony összjátéka áll.


A villanymotortól nyert extra motorteljesítmény rugalmasabb gázreakciókat biztosít alacsony fordulatszám-tartományban, illetve elinduláskor: a vezető csendesen és dinamikusan indulhat el álló helyzetből, a gyorsítás lineáris és kiszámítható. Ráadásul a technológia lassításkor visszanyeri a felszabaduló mozgási energiát.


Normál körülmények között az optimális üzemanyag-fogyasztásra hangolt hajtáslánc akár 15 százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsát ki, mint egy automatikus sebességváltóval társított, belső égésű motor. A Miller-ciklusú erőforrás 110* – 114* g/km közötti CO2-emissziója rendkívül versenyképesnek számít a versenytársak mezőnyében.


Menetteljesítmények
A kiváló új Fiat 600 Hybrid mindössze kb. 11 másodperc* alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára, ami nem kis mértékben a villanymotor gyakorlatilag azonnali nyomatékleadásának köszönhető. A rendszer tehát a belső égésű motor újraindításakor gyorsan kiegészíti annak teljesítményét, optimalizálva a rendszerteljesítményt. A technológia kiküszöböli a turbólyukat, és késlekedés nélküli gázreakciókat biztosít.


Az autó tisztán elektromos üzemben indul el, ám amint nagyobb teljesítményre van szükség, haladéktalanul rendelkezésre áll a benzinmotor.


Elektromos közlekedés
A hibrid hajtáslánc számos előnyt kínál, köztük a tisztán elektromos elindulást: a modell finoman, csendesen, benzin égetése nélkül indul el álló helyzetből. A villanymotor jóvoltából a jármű takarékosabban és dinamikusabban vezethető, bizonyos helyzetekben benzinmotorját leállítva, kizárólag villanymotorjára támaszkodva halad az autó. Ez az üzemmód városi forgalomban, 30 km/óra alatti sebességeknél aktiválható. Az új Fiat 600 Hybrid városban és országúton akár egy kilométert is képes megtenni tisztán, zaj- és rezgésmentesen, kizárólag villanymotorja segítségével, amikor a vezető egyenletes sebességű haladáskor felengedi a gázpedált, vagy amikor lejtőn halad. A hajtáslánc vezérlése autópályán is képes ugyanerre. Így a modell mindig optimálisan egyensúlyban tarthatja a teljesítmény-szükségletet és az akkumulátor töltöttségi szintjét.


A technológia szintén támogatja az e-kúszás funkciót, ahol a vezető a gázpedál érintése nélkül tehet meg rövid távolságokat, például dugóban haladva (e-dugókövetés). Emellett a jármű tisztán elektromos üzemben képes parkolni, előre- és hátramenetben egyaránt (e-parkolás). Mindemellett a hibrid rendszer lassítás során képes visszanyerni a felszabaduló mozgási energiát.


A technológia előnyei közvetlenül élvezhetők: alacsonyabb a károsanyag-kibocsátás, fokozottan környezetbarát a működés. Emellett csekélyebb zajszennyezéssel, komfortosabban és élvezetesebben vezethető az autó, köszönhetően a villamosított duplakuplungos sebességváltó finom működésének, valamint a robbanékony és kezes teljesítmény-leadásnak.


Az új Fiat 600 Hybrid fedélzetén alkalmazott, új technológia extra teljesítmény kínál a mindennapokban, könnyen használható, ráadásul az ügyfelek szabad mobilitásra vonatkozó összes elvárását kielégíti.


Az új Fiat 600 Hybrid: a villamosított olasz alternatíva
Az új Fiat 600 bevezetésével a FIAT márka visszatér a városi kisautók kategóriájába. Az új modell a B- és B-SUV szegmensek legjavát egybegyúrva biztosít szépséges, örömteli, kényeztető utazási élményt. A márka alapvető értékeinek: az olasz stílusnak és a fenntarthatóságnak a tökéletes megtestesítőjeként ideális megoldást jelent a városlakók számára.


Az új Fiat 600 Hybrid egyszerre vagány és elbűvölő, ám ez nem minden: 4,17 méteres hosszával és ötajtós kialakításával bőséges férőhelyet kínál öt utas számára. A 385 literes csomagtartón kívül további 15 liternyi tárolóhelyet találunk az utastérben – ez a legjobb ajánlat ebben a kategóriában!

A környezetbarát mobilitási megoldást kereső, fiatal ügyfelek számára tökéletes opció az új Fiat 600 Hybrid belépő kivitele, amely exkluzív, újrahasznosított szövetanyaggal kárpitozott, fehér díszítésekkel ellátott üléseket, valamint természetes eredetű anyagból gyártott, matt fekete műszerfal-borítást kap.


Az új Fiat 600 Hybrid La Prima 100% stílust, technológiát és komfortot kínálva biztosítja a magával ragadó olasz Dolce Vita élményt. Az ultramodern biztonsági és vezetőtámogató funkciókkal bőségesen felvértezett modell utasai a 2. szintű autonóm vezetés összes járulékos előnyét élvezhetik a városi és országúti közlekedésben.


Mindkét kivitel utasterében kifejezetten ide tervezett kezelőfelülettel találkozunk. Ennek teljesítménymérő műszere külön színekkel illusztrálja az energiaáramlás irányát, a kormány mögött elhelyezett fülekkel kézi üzemmódban manuálisan is kapcsolhatunk a sebességfokozatok között, míg az érintőképernyőn keresztül aktiválható e-Auto OFF funkcióval kiiktatható a start-stop funkció.


Online szolgáltatások: két új csomag a még komfortosabb vezetési élményért
Az új Fiat 600 Hybrid ügyfelei kétféle online szolgáltatási csomag: a Connect One és a Connect PLUS közül választhatnak. A Connect ONE elsősorban a biztonsági funkciókra összpontosít. Az alapfelszerelésként kínált csomag országúti asszisztencia, illetve vészhelyzeti segélyhívás funkcionalitást kínál, ezen túlmenően hónapról hónapra értékes információkkal szolgál a jármű műszaki állapotára vonatkozóan.


A Connect PLUS csomag ezen túlmenően nem csak az autó fedélzetén töltött időt teszi feledhetetlenné, de a járműtől távol is kényelmesebbé teszi a tulajdonosi élményt. A csomag többek között navigációs szolgáltatásokat, a jármű bizonyos funkcióinak távvezérlését (a FIAT alkalmazáson keresztül) és a vezetési stílus ellenőrzését kínálja a felhasználóknak.


Az új Fiat 600 Hybrid emellett egy olyan újdonságot is nyújt, amely napjainkban különös jelentőséggel bír: ez az utazási napló. A funkció segítségével a felhasználók kielemezhetik saját vezetési stílusukat, megtanulhatják, hogyan csökkenthetik fogyasztásukat, kiértékelhetik környezeti lábnyomukat, illetve, hogy vezetési stílusuk milyen hatást gyakorol a jármű műszaki állapotára.

  • A feltüntetett adatok becsült értékek, amelyek eltérhetnek a homologizációt követően a későbbiekben rendelkezésre álló, hivatalos adatoktól