A főváros újratervezi a Csömöri úti felüljáró felújítását, egy évet csúszik a munka

    Újratervezés miatt egy évet csúszik a Csömöri út – Drégelyvár utcai közúti felüljáró felújítása – tartalmazza a fővárosi önkormányzat közleménye, amelyet szerdán jutattak el az MTI-hez.

    Az újratervezés azt követően vált szükségessé, hogy a kivitelező a hídszerkezetet érintő problémákra bukkant, ezért a munkálatok egy évvel csúsznak, és jövő decemberre fejeződnek be – közölték.


    Hozzátették, hogy száz fővárosi híd és felüljáró szorulna felújításra, karbantartásra.


    Azt írták: a fővárosban mintegy hárommillió négyzetméter út, száz kishíd, felüljáró és kétezer kilométernyi vízcsőhálózat felújítása maradt el, mert a korábbi városvezetés a szükséges összegek egytizedét sem fordította erre a célra.


    Emlékeztettek arra: a közel fél évszázada épült, legutóbb 1989-ben felújított felüljáró rekonstrukciójára a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 2019 decemberében kötött szerződést a Colas Zrt.-vel nettó 778 millió forintért.


    Ugyanakkor a bontás során nem várt mértékű károsodásra derült fény; a vasbeton szerkezetek állapota a tervekben jelzettnél rosszabbnak bizonyult, így a kivitelezést felfüggesztették.


    Ez azt jelenti, hogy nagyobb beavatkozás szükséges, mint ami előre látható és tervezett volt, illetve az is kiderült, hogy a felüljárót 10-15 éven belül újjá kell építeni – tudatták.


    Közölték: ebben a helyzetben lesz idő a távlati tervek kidolgozására is. Ugyanis korábban megjelentek olyan elképzelések, hogy a híd helyett egy közös villamos/közúti aluljáróban vezessék át a forgalmat a vasúti vágányok alatt.


    A tájékoztatás szerint a BKK előkészíti a szerződés módosításához szükséges dokumentumokat és a főváros októberi közgyűlésére előterjesztést készít a fedezet szükséges mértékű megemeléséről.


    Az intézkedések a jelenlegi szerződés értékéhez képest bruttó 344 millió forint többletkiadást jelentenek, melyről a Fővárosi Közgyűlés fog döntést hozni.


    A híd várhatóan 2021 decemberében adható majd vissza a közúti forgalomnak – tartalmazza a közlemény.

További közlekedési híreink:
http://egyszermarlattamautot.hu/category/kozlekedes/