A háta mögött vezette el a biztonsági övet – Meghalt a fiatal terhes nő, miután fának üzközött

    Meghalt egy gépkocsi sofőrje, aki járművével fának ütközött Kecskemét határában szerdán. A megyei hírportál, a baon.hu úgy tudja, hogy az autót egy terhes nő vezette. Gyermekét császármetszéssel segítették a világra, majd kórházba vitték.

    Hürkecz Zoltán, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője annyit közölt az MTI-vel, hogy a Kecskemét és az M5-ös autópálya között húzódó Korhánközi úton délelőtt történt balesetben a sofőr életét vesztette. A helyszínelés során kiderült, hogy a biztonsági öv a nő mögött volt bekötve.


    A megyei hírportál, a baon.hu információi szerint a baleset helyszínére érkezett egy koraszülöttmentő is.


    Értesüléseik szerint a baleset után a kismama nem mutatott életjeleket. Egy a helyszínen tartózkodó egészségügyi dolgozó kezdte meg az újraélesztését, de ez nem sikerült. Közben két mentőhelikopter és két mentőautó is a helyszínre érkezett, és az egészségügyi szakemberek azonnali császármetszést végeztek.


    Azt írták: a beavatkozás sikeres volt, ám az újszülöttet is újra kellett éleszteni a helyszínen. Végül a gyermeket stabil keringéssel vitték kórházba.