A lajosmizsei vasútvonal közlekedését érintik a vasárnapi korlátozások

A lajosmizsei vasútvonalon is korlátozás lesz vasárnap a fővárosi Bozsik Stadionnál talált világháborús robbanótest hatástalanítása miatt – tájékoztatta a Mávinform csütörtök délután az MTI-t.

    Közleményükben azt írták: a vonatközlekedés vasárnap várhatóan 9.45 és 15 óra között szünetel majd Kőbánya-Kispest és Pestszentimre között.
 

   Ezalatt az S21 jelzésű vonatok a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest, illetve Pestszentimre és Lajosmizse között közlekednek. A Nyugati pályaudvarról a 10.18-kor, valamint a Lajosmizséről 8.41-kor induló vonat utasainak már pótlóbuszokra kell átszállniuk Kőbánya-Kispesten, illetve Pestszentimrén.
   

 A vonatok Kőbánya-Kispestről a Nyugati pályaudvarra várhatóan 25-30 perccel, Pestszentimréről Lajosmizse felé pedig 20-25 perccel később indulnak az eredeti menetrendhez képest. 
  

  A pótlóbuszok a Kőbánya-Kispest és Pestszentimre közötti 12 kilométernyi távot körülbelül 24 perc alatt teszik meg, a forgalomtól függően.
  

  Kőbánya-Kispestről a 85-ös autóbusz megállójából, a városi buszok mögül indulnak és oda is érkeznek majd a pótlóbuszok. Pestszentimréről a Vasút utcában, az állomás melletti kijelölt helyről indulnak és oda is érkeznek. Az Üllői úton mindkét irányban a 93-as busz Lajosmizsei sorompó nevű megállóiban állnak meg, Pestszentimre felsőn pedig az 54-es és az 55-ös autóbusz megállóiban.

    A menetrendi korlátozások a tervek szerint vasárnap délután három óráig lesznek érvényben, de ez az időpont a hatósági zárás függvényében módosulhat – közölte a Mávinform.

    A tűzszerészi munkálatok miatt a XVIII. és a XIX. kerületben, a Bozsik Stadion környékén útlezárásokra is készülni kell. A tervek szerint reggel 7 órától lezárják a forgalom elől a Puskás Ferenc utcát, a Feszty Árpád utcát, valamint a Hofherr Albert utca, a Kassa utca, a Darányi Ignác utca és a Pozsony utca egy-egy szakaszát.
 

   Korábban a Budapesti Közlekedési Központ azt közölte: reggel 7-től várhatóan kora délutánig a 93A, a 136E és a 236-os busz módosított útvonalon közlekedik, elkerüli a lezárt területeket.