A Lánchíd medernyílásában helyére került az utolsó új pályatábla is

https://podpad.hu/begurulva-s01-e02

    Újabb mérföldkövéhez érkezett a Lánchíd felújítása, kedden a helyére került a medernyílásban az utolsó új acél pályatábla – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-t. Hozzátették: a híd tavasszal indult korszerűsítése ütemezetten és a tervek szerint halad, a hídpályát várhatóan egy év múlva visszaadják a közúti forgalomnak.

    A BKK közleménye szerint az elöregedett vasbetont váltó pályaszerkezet beépítése – a bontáshoz hasonlóan – a híd közepétől kezdődött. Az első új acéltáblát július végén szállították a helyszínre, toronydaruval emelték a hídra, majd augusztusban került a helyére.


    A kedden beszerelt elem volt az utolsó a két hídpillér közötti szakaszon, ez a pályatábla csaknem 11 méter hosszú és 3,5 méter széles, a tömege 8 tonna. A szóló autóbusz hosszúságú elemet ezúttal is azzal a különleges sínrendszeren közlekedő bakdaruval mozgatták a hídon, amelyet kifejezetten az átkelőre terveztek, és egyedileg gyártottak – írták.


    A BKK közölte: a Lánchíd felújítása során 94 korszerű, trapézbordákkal merevített, úgynevezett ortotróp acél pályatáblát építenek be, amelyek jelentősen könnyebbek az elődeiknél, és már 50 darab került közülük a helyére. A 380 méter hosszú Lánchídon 200 méternyi egybefüggő részt alkotnak a behelyezett pályatáblák.


    Az új elemek alatt a legfontosabb javításokat már elvégezték, de a bennmaradó szerkezet megújításán a híd alá függesztett állványzatról a következő hónapokban is tovább dolgoznak. Megvizsgálnak többek között 105 kereszttartót, majd kereszttartónként mintegy 30-45 tételt tartalmazó, részletes hibatérképet állítanak össze. Számítások szerint csupán ezeken az elemeken több ezer hibát kell a helyszínen javítani – olvasható a közleményben.


    Kitért a folyamatban lévő többi munkára is: befejeződött az útpálya július első felében indult bontása, vagyis az elöregedett vasbetonszerkezet felszeletelése és kiemelése is. A még a helyszínen lévő részek már csak az acélszerkezetekkel együtt kerülnek majd ki a hídról. A Lánchíd járdáinak jelentős részét elbontották már, januárban a parti nyílásokban dolgoznak a kivitelező A-Híd Zrt. szakemberei a járdák újjáépítésén. Még az idén ellátják valamennyi láncot rozsdásodás elleni védelemmel. A tucatnyi lemezből álló láncszemek, valamint a függesztőrudak összesen több mint 23 ezer négyzetméternyi, korrózióvédelemre és festésre szoruló felületet jelentenek – ismertették.


    A hídfőkben lévő aluljárók átépítése szintén az ütemtervnek megfelelően halad. A budai hídfőben az új aluljáró tágasabb, jobban belátható, így biztonságosabb lesz, a kétirányú kerékpárút mellett egy járda is épülhet benne. A pesti hídfő kör keresztmetszetű gyalogos aluljárójának ugyancsak megváltozik a formája: egyenes falakat építenek, és tágasabb, téglalap alakú keresztmetszetet alakítanak ki – sorolták.


    Az örökségvédelmi feladatok részeként a pilon körül egy hajóról bontják a mellvédeket és a konzolokat. Nemcsak a munkaterületen, valamint az acélszerkezeteket készítő és festő gyárakban folytatódnak a munkák, hanem a kő- és fémrestaurátorok is dolgoznak a műhelyekben az oroszlánszobrok vagy például a kandeláberek és a korlátok felújításán – írták.