A lelkibeteg, frusztrált fiúcska mindent megtesz, hogy végrehajtsa az autósokon a vendettát

Karácsony Gergely: a híd jelenlegi forgalmi rendje teremtheti meg a lehetőségét az érintett területek zöldítésének

    A Lánchíd új – a közösségi közlekedést, a “szelíd” közlekedési módokat és a gyaloglást segítő – szerepe teremti meg annak a lehetőségét, hogy zöldítsék a belváros érintett részét a budai és a pesti oldalon is – mondta Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn budapesti sajtótájékoztatón, amelyen az erre irányuló fejlesztések látványterveit is bemutattak.

    A főpolgármester emlékeztetett, a Lánchíd felújításához kapcsolódóan új forgalmi rendre tettek javaslatot. Azt, hogy a rekonstrukciót követően is maradjon meg a jelenlegi forgalmi rend, amely szerint a hidat BKK járatai, a taxik, valamint a kerékpárral, a motorkerékpárral és a segédmotoros kerékpárral közlekedők használhatják, a személy- és egyéb gépjárművel közlekedők az ideiglenesforgalmi rend értelmében nem mehetnek a hídra.


    Jelenleg folyik egy közéleti vita arról, hogy milyen forgalmi rend legyen a Lánchídon és ezen keresztül van egy nagyon fontos társadalmi párbeszéd arról: mi az a jövőkép, amit Budapest a fővárosiakkal közösen szeretne megvalósítani – mondta Karácsony Gergely, aki közölte azt is, hogy a Lánchíd felújítása határidőre elkészül.


    A főpolgármester kijelentette, a megújuló Lánchíd forgalmi rendjének kialakítása nagyon fontos lépés, de csak egy lépés egy élhető Budapest megteremtésének irányába.


    Közölte, az érintett belvárosi területre vonatkozó, megörökölt koncepcióterveket továbbtervezték, és ez érinti a Clark Ádám teret, a Széchenyi István teret és a József Attila utcát.


    A Széchenyi István térre vonatkozó tervekről szólva Karácsony Gergely arról beszélt, hogy Budapest legméltatlanabb helyzetét mutatja az, hogy a téren, az úttesten a turisták balesetveszélyesen gyalogolnak át. A Lánchíd jelenlegi forgalmi rendje lehetővé tenné az “óriási” körforgalom megszüntetését, és a tervek szerint a zöldfelületet megőrző, de színvonalas gyalogos sétányt alakítanának ki – mondta, hozzátéve: a Szent István Bazilikától, a Lánchídon keresztül lehetne a Várkert Bazárig sétálni.


    A József Attila utca terveken szereplő megújításáról elmondta, “itt is egy nagyon méltatlan helyzetet” kell megváltoztatni: szélesebb járdát és egy élhetőbb, magasabb színvonalú közterületet kellene kialakítani.


    A budai oldalon a Clark Ádám téren a tervek szerint sokkal több zöldterületet és jobb gyalogos közlekedési lehetőségeket alakítanának ki – közölte Karácsony Gergely.


    Hangsúlyozta: az előbbiek akkor válhatnak megvalósíthatóvá, ha a Lánchíd forgalmi rendjéről sikerül azt a közös döntést meghozni a budapestiekkel, hogy fenntartják a hídon a mostani közlekedési rendet.


    Karácsony Gergely közölte, a tervekben szereplő beruházások finanszírozására van “potenciális forrás”. Az európai uniós források egy részét erre szeretnénk felhasználni – mondta.


    Továbbá kitért arra is, hogy a Széchenyi István tér kapcsán van az a “furcsa helyzet”, hogy egyik-napról a másik a főváros kikerült a tulajdonosi helyzetéből. Ugyanakkor – mint mondta – nem hajlandóak lemondani arról, hogy a tér “tervezését és akár annak a kivitelezését is megvalósítsuk, mert így nyer értelmet (…) minden erőfeszítésünk, ami a történelmi belvárosra vonatkozik.”


    Erő Zoltán, Budapest főépítésze arról beszélt, a Lánchíd-projekt lényegesen nagyobb kiterjedésű, mint maga a híd, és felhívta a figyelmet arra is, hogy a jó közterek sorával indítható meg az a fejlődés, amiből a magántőke fejlesztésével a házak is megújulhatnak.


    A Clark Ádám térre vonatkozó tervekről szólva közölte: azt javasolták, hogy a jelenleginél kisebb körforgalmat alakítsanak ki. A körforgalom közepén lévő virágágyásba pedig a Mátyás Templom rózsaablakának mintájára ültetnének növényeket – jegyezte meg.


    Erő Zoltán elmondta azt is, hogy a tervek szerint a József Attila utcai árkádsort visszaadnák a lakóházaknak, az útpályát leszűkítenék, a járdát kiszélesítenék, valamint fasort is telepítenének.