A Lexus vezeti az ügyfélelégedettségi rangsort

A Toyota a második

Sorozatban harmadik éve végez az ACSI ügyfélelégedettségi ranglistájának élén a Lexus, míg a tömegpiaci márkák között a Toyota ezüstérmet szerzett. Az eredmények több mint 300 ezer észak-amerikai háztartás véleményét tükrözik.

2017 és 2018 után idén is megőrizte első helyét a Lexus az Egyesült Államok egyik legnagyobb ügyfélelégedettségi felmérésén, az ACSI listán.

2011 óta minden évben dobogós helyen, azon belül ötször – így idén is – a lista élén végzett a Lexus az USA egyetlen országos, iparágakon átívelő ügyfélelégedettségi felmérésén, a Michigan-i Egyetem és szakmai partnerei által 1994 óta összeállított American Customer Satisfaction Index (ACSI) rangsorban. Az évente mintegy 300 ezer válaszadó bevonásával megszervezett felmérés évről évre 46 iparág szereplőinek teljesítményét méri a fogyasztók szemszögéből.

Ahogy tavaly és tavalyelőtt, a Lexus magabiztosan nyerte a megmérettetést, minimális (1%) visszaeséssel biztosítva abszolút és luxuspiaci első helyét, miközben a tömegpiaci és prémium szereplők körében jellemzően ennél jóval nagyobb mértékben (átlagosan 3,7%-kal) csökkent a vevők elégedettsége.

Szegmenstől függetlenül egyetlen olyan szempont sem volt a 12 vizsgált terület (megbízhatóság, menetteljesítmények, kényelem, biztonság, külső megjelenés, belső kialakítás, mobil alkalmazás minősége és megbízhatósága, weboldal, technológiai tartalom, garancia és üzemanyag-fogyasztás) között, ahol javult volna a vásárlók megítélése. A legtöbb bosszúságot a túlzott üzemanyag-fogyasztás okozza az autótulajdonosoknak – ez minden kétséget kizáróan egyike azoknak a részterületeknek, ahol a Lexus magasan az átlag fölött teljesít. Az évek során ugyanis számos teszt és mérés igazolta, hogy a márka hibrid járművei nemcsak papíron takarékosak, de a valóságban is lenyűgözően csekély üzemanyagot igényelnek – a Green Car Congress például tavaly a legtakarékosabb luxusautónak kiáltotta ki a Lexus ES 300h szedánt.1

 LuxusautókTömegpiac
Menetteljesítmények86% (-1%)84% (-2%)
Kényelem85% (-1%)83% (0%)
Belső kialakítás85% (-2%)82% (-1%)
Biztonság85% (-2%)83% (-2%)
Megbízhatóság84% (-3%)84% (-1%)
Külső megjelenés84% (-3%)82% (-2%)
Mobil alkalmazás minősége*84% (–)81% (0%)
Weboldal84% (0%)81% (-1%)
Mobil alkalmazás megbízhatósága*83% (–)80% (–)
Technológiai tartalom83% (-1%)78% (-2%)
Garancia81% (-2%)78% (-2%)
Üzemanyag-fogyasztás77% (-1%)77% (-1%)

* a szempontot először idén vizsgálta a szervezet

Ami a tömegpiaci szereplőket illeti, a Toyota tavalyi második helyét megőrizve idén is ezüstéremmel zárta az idei megmérettetés. Ahogy a Lexus a luxusszegmensben, úgy a nem prémium márkák versenyében a Toyota sem ért el dobogósnál gyengébb helyezést 2011 óta.

 201120122013201420152016201720182019
Lexus (luxuspiac)1.2.2.2.1.2.1.1.1.
Lexus pontszám878987848484868584
Toyota (tömegpiac)1.2.1.3.1.1.1.2.2.
Toyota pontszám878586838285868381

Fotók: Toyota, Lexus, theacsi.org

1 https://www.greencarcongress.com/2018/07/20180727-es300h.html