A magyarok mintegy kétharmada szerint szükségtelen a jelentős sebességcsökkentés a fővárosban


    Budapest, 2020. május 1., péntek (MTI) – A magyarok mintegy kétharmada (65 százaléka) szerint szükségtelen a jelentős sebességcsökkentés a fővárosban – derül ki a Századvég pénteken nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.

    A kutatás szerint a válaszadók 65 százaléka szerint nincs szükség a sebességhatárok jelentős csökkentésére Budapesten, mert az forgalmi dugókat okoz és növeli a légszennyezést. A megkérdezettek alig több mint negyede (28 százalék) látja csak úgy, hogy a sebességhatárok jelentős csökkentésével megelőzhetők a súlyos közúti balesetek.
    Kiemelték: a budapestieknél a tervek elutasítottsága az országos átlag felett alakul (68 százalék) és csupán 23 százalékuk támogatta a fővárosi vezetés elképzeléseit. Vidéken a sebességhatárok jelentős csökkentésének a támogatottsága 29 százalékos, az elutasítottság 64 százalékos.
    A Századvég szerint még a magukat baloldalinak vallók körében is több mint másfélszer annyian (54 százalék) tartják szükségtelennek a sebességcsökkentést, mint szükségesnek (35 százalék). A középen állók esetében az ellenzők aránya 60 százalék, a támogatóké 34 százalék, a magukat jobboldalinak definiálók körében ezek az arányok 76 százalék és 19 százalék.
    Vizsgálták a főpolgármesterrel szimpatizálók véleményét is, eszerint a Karácsony Gergelyről kedvező véleményt formálók körében is egyértelműen negatív a forgalomcsillapítási terv fogadtatása, 50 százalékuk szerint szükségtelen, 42 százalékuk szerint szükséges a változtatások bevezetése.
    A kutatásban rámutattak arra, hogy országos szinten a lakosság 78 százaléka, míg a fővárosiak 93 százaléka hallott arról, hogy Karácsony Gergely javaslatára Budapesten jelentős forgalomcsillapítást és sebességcsökkentést terveznek a közúti közlekedésben.