A MÁV applikációjában is megválthatók a helyi buszbérletek Várpalotán

 A MÁV új applikációjában is megvásárolhatók lesznek a helyi buszbérletek Várpalotán március 1-jétől. A fejlesztés illeszkedik a MÁV-Volán-csoport fejlesztéssorozatába – közölte pénteki online sajtótájékoztatóján a Volánbusz elnök-vezérigazgatója.


    Pafféri Zoltán elmondta, hogy az alkalmazás évi mintegy 8 ezer vásárlási lehetőséget vált ki Várpalotán. Közölte, hogy 60 ezer autóbuszjárat 7 vonalon, 1,3 millió utast szállít a városban. Az applikáció használatával az utasok meg tudják tervezni az utazást, megvehetik a vonatjegyet és a buszbérletet.  


    A jegyértékesítés, a menetrendi összekapcsolás, valamint az utastájékoztatás területén már korábban is történt közös fejlesztés a MÁV és a Volán között azzal a céllal, hogy minél több utast nyerjenek meg a közösségi közlekedésnek – tette hozzá a vezérigazgató.


    Elmondta azt is, hogy az elmúlt két esztendőben csaknem 900 új buszt állítottak forgalomba a helyi és helyközi közlekedésben, idén a tervek szerint több mint 800 új autóbusz beszerzését tervezik, amelyek várhatóan 2022 végéig állhatnak forgalomba országszerte.


    Kerékgyártó József, a MÁV-START vezérigazgatója elmondta, hogy a fejlesztések során lehetőség szerint a magyar kis- és közepes vállalkozások munkáját veszik igénybe. Kiemelte a digitális fejlesztések jelentőségét.


    Campanari-Talabér Márta (Fidesz-KDNP), Várpalota polgármestere arról beszélt, hogy a két cég közösen lehet igazán versenyképes. Az új applikáció jelentőségét növeli, hogy mára a lakosság jelentős hányada rendelkezik okostelefonnal, így képes az alkalmazás előnyeit kihasználni – fűzte hozzá.