A MÁV-Start előkészíti a további 21 emeletes motorvonat megrendelését

    A MÁV Start előkészíti további 21 emeletes motorvonat (KISS) megrendelését az eddigi 19 mellé, az erről szóló keretszerződés módosítását szerdán írták alá a vasúttársaság és a gyártó Stadler cég vezetői – mondta Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója háttérbeszélgetésen, Budapesten.

    A vasúttársaság 2017-ben kötött 40 darab emeletes motorvonat szállítására keretszerződést a közbeszerzésen kiválasztott Stadler céggel, ebből még 2017-ben 11  nagykapacitású motorvonat gyártását megrendelték 60,5 milliárd forint értékben, majd 2018-ban további 8 jármű megvásárlásáról írtak alá megállapodást 39 milliárd forint értékben.
  

  Homolya Róbert elmondta, a 21 emeletes motorvonatot a 2021-ben induló új európai uniós fejlesztési ciklus forrásainak terhére rendelnék meg, a konkrét lehívás elindítását a kormánynak jóvá kell hagynia.
  

  Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója beszélt arról, hogy a július 12-iki vasutasnapra elkészül az első 20, saját fejlesztésű Intercity (IC+) vasúti kocsi, és augusztusban elkezdődhet további 70 gyártása.
  

  A MÁV-Start vezérigazgatója hangsúlyozta, a saját fejlesztésű IC+ kocsi kiváló termék, több nemzetközi vasúttársaság is elfogadja a nemzetközi tanúsítását. Hozzátette, az IC+ kocsik gyártását eddig hátráltatta, hogy a munkákat a telephely javító bázisára építették, most a gyártási és javítási funkciót szétválasztották a szolnoki bázison. Szeretnék elérni, hogy a kormány foglalkozzon az IC+ vasúti kocsik további sorozatgyártásával, hiszen a termékben a magyar hozzáadott érték jelentős hányadot tesz ki, foglalkoztatásban betöltött szerepe figyelemre méltó – mondta.
 

   Homolya Róbert azt is megemlítette, hogy a pályaudvarok felújítását kiemelten kezelik, remélik, hogy a kormány még az idén megtárgyalhatja a Keleti és a Nyugati pályaudvarok felújítására vonatkozó előterjesztést.