A Mercedes a tervezett ütemben készül az elektromos átállásra

OLA KALLENIUS VEZÉRIGAZGATÓ SZERINT A FORDULÓPONT EGYRE KÖZELEBBINEK TŰNIK, A NÉMET VÁLLALAT MINDENESETRE KÉSZEN ÁLL A JÖVŐ KIHÍVÁSAIRA.

Szeretné megőrizni vezető pozícióját a luxusautók piacon a Mercedes-Benz. A német vállalat ennek érdekében igyekszik lépést tartani az egyre inkább felgyorsuló elektromos átállási törekvésekkel. Ola Kallenius vezérigazgató szerint készen fognak állni a tisztán villanyautós piaci viszonyokra is.

A Mercedest hosszú időn át kritizálták, amiért a konkurenciához képest lassabb tempóban fordult az alternatív meghajtású járművek felé. Nos, a német gyártó igyekezett megfelelni az elvárásoknak, és idén tavasszal bemutatta kínálatának új elektromos zászlóshajóját, a Mercedes-Benz EQS modellt. A luxuslimuzin elnyerte az elemzők és a kritikusok tetszését, egybehangzó vélemények szerint akár még a Tesla kínálatának kiemelkedő példányaival is felveheti a versenyt.

A Mercedes a tervek szerint nyolc, tisztán elektromos autót kíván a globális piacra dobni. Az EQS és a kompakt EQA modellek mellett a szeptemberi Müncheni Autószalonon bemutatkozhat az E-osztály szedán károsanyag-kibocsátástól mentes változata is. A német vállalat 2030-ra a kínálatának több mint felét plug-in hibrid és elektromos járművekből kívánja felépíteni, 2039-re pedig teljesen karbonsemlegessé változtatnák a flottájukat.

A német autógyártó egyelőre nem jelentette be a belső égésű motorok kivezetésének pontos dátumát. A Daimler anyavállalat úgy véli, 2021-ben nagyobb nyereséget könyvelhetnek el, mint az elmúlt években, köszönhetően a növekvő keresletnek. Az előrejelzések szerint a nyersanyagok árának növekedése felerősödhet a második félévben, ám ez nem veszélyezteti az első hat hónap kiváló teljesítményéből származó eredményeket.

Forrás: