A Molnál a munkavégzés feltétele lesz a koronavírus elleni védettség

    A Mol olajipari vállalat él a kormányrendeletben biztosított lehetőséggel, és a munkavégzés feltételeként határozza meg a koronavírus elleni védettséget; a munkatársaknak 2022. január 31-ig kell igazolniuk, hogy felvették az oltást, vagy más módon védettséget szereztek.

    A vállalat keddi közleménye szerint a járványügyi szakemberek egyetértenek abban, hogy minden Magyarországon elérhető oltással meg lehet előzni a súlyos megbetegedéseket, és ezt a Mol saját statisztikái is igazolják.


    A közlemény idézi Ratatics Pétert, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatóját, aki kifejtette: a jelenlegi helyzetben határozottabb intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy megvédjék kollégáik egészségét és Magyarország energiaellátását. A folyamatos tájékoztató kampányoknak és munkatársak felelős magatartásának köszönhetően a vállalaton belüli átoltottság a 80 százalékot is meghaladja, de jelentősen szeretnék növelni az arányt – hangsúlyozta.


    A munkatársaknak jövő év január 31-ig kell igazolniuk, hogy felvették az oltást, átestek a betegségen, van pozitív antitest-tesztjük, vagy orvosilag ellenjavalt számukra az oltást. Ha a védettségi igazolvány lejár, akkor az érintett munkatársak oltakozással szerezhetnek védettséget.


    A tájékoztatás szerint a Mol az elmúlt másfél évben számos egészségvédelmi intézkedést vezetett be: csoportszinten több mint 20 millió dollárt költött a járvány elleni védekezésre, több millió maszkot és kesztyűt vásárolt, és rendszeres vírustesztelést biztosított munkatársainak.


    Miután az oltás elérhetővé vált, a cég járványügyi szakemberek bevonásával indított tájékoztató kampányt, több magyarországi telephelyén megszervezte a munkahelyi oltakozást, és szabadnappal is támogatja az oltás felvételét. A vállalat azokra is gondol, akik átestek a fertőzésen, az érintettek koronavírus utáni szűrővizsgálaton vehetnek részt.