A motorral ötszörös Dakar-győztes Mark Coma segíti Fernando Alonso felkészülését

A motorkerékpár-kategóriában ötszörös Dakar Rally-győztes és hatszoros FIM Cross-Country világbajnok Mark Coma navigátorként csatlakozott Fernando Alonsóhoz a TOYOTA GAZOO Racing csapatánál, hogy együtt folytassák az intenzív tereprally felkészülési programot a Toyota Hilux versenyautóval. A végső cél nem is lehet más, mint a világ legkeményebb terepversenysenye, a 2020-ban történetében először Szaud-Arábiában megrendezésre kerülő Dakar.

Marc, a most 42 éves, tapasztalt terepmotor-versenyző először 2002-ben állt rajthoz az akkor még Afrikában megrendezett Dakar Rallyn. A sportágban eltöltött közel két évtizeddel a háta mögött – az utóbbi időben a Dakar Rally sportigazgatójaként is – Marc tökéletesen alkalmas arra, hogy együtt dolgozzon a kétszeres Le Mans-győztes, FIA Hosszútávú Világbajnoki címvédő, kétszeres Formula 1 bajnok és 24 órás Daytona futamgyőztes Fernandóval. Mindketten azzal feszegetik saját határaikat, hogy belekóstolnak egy számukra teljesen új motorsport-szakágba: Fernandónak ez a tereprally, Marc számára pedig a négykerekű járművek.

A Namíbiában és Lengyelországban teljesített sikeres edzések során a többszörös világbajnok spanyol duó bebizonyította elszántságát és felkészültségét, hiszen könnyedén teljesítették a csapat által kitűzött célokat. Ezért döntött úgy TOYOTA GAZOO Racing úgy döntött, hogy elindítja Fernandót és Marcot a Lichtenburg 400 elnevezésű futamon, ami a Dél-Afrikai Cross Country futamsorozat szeptember 13-14-én megrendezett ötödik fordulója volt. Eredetileg versenyen kívüli indulást terveztek a legénység számára, mivel első alkalommal tehették próbára felkészültségüket tereprallys környezetben.

Az első közös verseny kőkemény tapasztalatokkal szolgált a páros számára

A Lichtenburg 400 útvonala sokféle terepen halad keresztül, köztük gabonaföldeken, kiszáradt folyómedreken, technikás és nyílt terepeken is. A rajt/cél a Lichtenburg Showgrounds területén található, ahonnan a versenyzők először dél felé vették az irányt, majd Coligny városa következett, mielőtt keletre fordultak volna Koster irányába. Az utolsó szakaszon visszafordultak északra, a rajt helyszíne felé.

Nagyon örülünk, hogy sikerült összehozni Marcót Fernandóval. Összesített versenyzői mérlegük és tapasztalatuk igazán impozáns, ráadásul igen rövid időn belül hatalmas tempójú fejlődést mutattak. Mindig tudtuk, hogy intenzív lesz a felkészülési program, de Fernando és Marc megmutatták, hogy tudnak csapatként együtt dolgozni, így sikerült megduplázni a lengyelországi teszteléshez tervezett eredeti távot. Valójában olyan jó benyomást tett ránk a Lichtenburg 400 egyes szakaszain mutatott teljesítményük a shakedown során, hogy úgy döntöttünk, benevezzük őket a szombati versenyre. Ez volt az első alkalom, hogy Fernando és Marc tereprally-futamon állnak rajthoz, ami remek lehetőség volt számukra megtanulni például azt, hogy miként lehet megbirkózni a többiek által felvert porral.” – fogalmazott még a verseny előtt Glyn Hall, csapatfőnök.

A verseny valóban kemény diónak bizonyult, a páros részvételét egy borulás és két szélvédőtörés is színesítette, így végül értékelhető idő túl fejezték be a versenyt, de rengeteg tapasztalatot szereztek.

Fernando Alonso a verseny előtt eként fogalmazott: „Fantasztikus élmény Marc mellett dolgozni. Tudásának és tapasztalatának köszönhetően rengeteg mindent megtanultam tőle a tereprallyról. Ebben a szakágban, ahol minden nap több száz kilométert kell megtenni, nagyon fontos, hogy jól érezzük magunkat azzal, aki mellettünk ül az autóban. Jól kijövünk vele, hatékonyan dolgozunk együtt. Ez nagyon más, mint a privát tesztek, remek kihívást és egyben hasznos tapasztalatokat jelent számomra a Hiluxban.”

Nagyon örülök és persze büszke vagyok arra, hogy tagja lehetek ennek a csapatnak, és hogy megoszthatom a terepen szerzett tapasztalataimat Fernandóval. Bár régóta benne vagyok ebben a sportban, a mostani új kihívás lesz számomra. Soha nem gondoltam, hogy egyszer navigátorként készülök egy rallyra egy Hiluxban. Felvillanyoz az új kihívás, mert meggyőződésem, hogy hozzá tudok tenni valamennyit a TOYOTA GAZOO Racing tevékenységéhez, egyúttal felfedezhetem saját határaimat is, hogy a legtöbbet hozzam ki magamból. Fernandóval igazán jó páros vagyunk, igen módszeres szemlélettel közelít a tereprallyhoz. Hozzászokott már ahhoz is, hogy egy Hiluxot kell vezetnie. Nemcsak napról napra, hanem minden egyes megtett szakasszal látjuk, ahogy fejlődünk.” – tette hozzá Mark Coma.

A páros teljesítménye illetve a tapasztalatok kiértékelése még folyik, hamarosan az ezzel kapcsolatos hírek is várhatóak.