A nullán túl

Beyond Zero, azaz túl a nullán: így nevezi egyedülállóan szerteágazó stratégiai programját a Toyota-csoport. Most induló cikksorozatunkban körbejárjuk, mit ért ezalatt a világ legnagyobb autógyártója, és tevékenységének mely területeit érinti a program. Első cikkünkben azt a négy pillért mutatjuk be, amelyre támaszkodva a Beyond Zero stratégia valódi és teljes körű megoldást jelenthet az emberi és természeti környezetet érintő kihívásokra.

A huszonegyedik század második évtizedére a helyi károsanyag-kibocsátás nélkül közlekedni képes (azaz zéró emissziójú) járműtechnológia lett az autóipar szent Grálja. A gyártók egymásra licitálva tűzik ki ambiciózus céljaikat, megfogadva, hogy öt, tíz, tizenöt éven belül kizárólag olyan gépkocsikat fognak gyártani, amelyek használatuk során egyáltalán nem szennyezik közvetlen környezetüket. Ezzel a célkitűzéssel alapvetően a Toyota is egyetért, ugyanakkor a világ legnagyobb autógyártója szerint a zéró emisszió önmagában kevés ahhoz, hogy hathatósan foglalkozzunk az emberiséget és a környezetet fenyegető, kritikus problémákkal. A társadalom és a természet számára ezen a nullán túlmutató erőfeszítésekre van szükség: olyan átgondolt, hosszú távú programokra, amelyek külön-külön is hatékonyak, együtt pedig ténylegesen tartós változást érhetnek el.

Fontos azonban a különbség a változtatás mint szándék, és a változás mint eredmény között: az előbbi csak akkor képes előidézni az utóbbit, ha minden érintett fél megismeri, megérti, és el is fogadja a változtatás céljait és eszközeit. Ennek pedig az egyik legfontosabb feltétele, hogy a lehető legkisebb mértékű alkalmazkodást követelje meg a fogyasztóktól: hogy ne csak azok vállalhassanak közösséget a változtatásban, akik tudatos döntéssel támogatják azt, hanem azok is, akik nem tudnak, vagy nem szándékoznak változtatni életvitelükön.

A Beyond Zero stratégia középpontjában ezért nem az autó, és nem is a technológia, hanem az ember áll: a felhasználó, aki a jármű használata során koncentrikusan bővülő hálózaton keresztül teremt kapcsolatot a világgal. Elsődlegesen magával az autóval, aztán az autóban utazókkal, majd a szűkebb és tágabb értelemben vett emberi közösségekkel és végül a természeti világgal.

Ezek az interakciók nem csak az autó használatát, de annak gyártását, az üzemanyag előállításának módját, és számos más aspektust is magukkal vonnak. Könnyen belátható, hogy nem létezhet egyetlen megoldás, amely minden érintett fél számára egyformán maximális előnyöket tudna biztosítani, ezért a Toyota a lehetőségek sokszínűségét igyekszik megteremteni: azaz egy olyan szolgáltatási és termékpalettát kialakítani, amelyről mindenki – fiatalok és idősek, egyedülállók és családosak, nagyvárosban vagy vidéken élők, jómódúak és szerényebb keretekből gazdálkodók – a saját igényeinek és szükségleteinek leginkább megfelelő megoldást tudja kiválasztani.

HALLGASS EXKLUZÍV PODCASTOKAT IDE, ILLETVE IDE KATTINTVA!

Ennek az összetett mátrixnak a különböző elemeit fogja egységbe a Beyond Zero stratégia. A hagyományos autógyártás eszköztárán (azaz a legkülönfélébb felhasználási céloknak optimálisan megfelelő hajtáslánc-technológiáknak, illetve karosszériavariánsoknak a választékán) túl a mobilitás mint szolgáltatás is ide tartozik.
Hiszen mások az igényeik és lehetőségeik azoknak, akik évente több tízezer kilométert tesznek meg, mint akik alkalmanként ülnek csak autóba; mások az elvárások, ha magánemberként, és mások, ha cégként vennénk igénybe a közlekedési szolgáltatásokat.

Ezen a ponton a megváltozott képességű ügyfelek igényeit és lehetőségeit is szem előtt kell tartani, lehetőség szerint olyan megoldásokat kínálva számukra, amelyek az elsődleges mobilitási célokon túlmutatóan a társadalomba való hatékonyabb integrálással is képesek javítani életminőségükön.

Az autózás élménye alatt általában a vezetés során szerzett benyomásokat értjük (legyen szó kiemelkedően sportos, gondtalanul semleges vagy a lehető legmagasabb szintű komfortra fókuszáló élményről.) Ugyanakkor ide tartoznak azok a tapasztalatok is, amelyeket tulajdonosként, üzemben tartóként vagy felhasználóként, a márkát képviselő üzleti tevékenységekkel és szervezetekkel fenntartott kapcsolat során szerzünk: a megbízhatóság, az ügyféltámogatás, az átláthatóság, a kommunikáció.

A Beyond Zero, azaz a nullán túlmutató eredmények szempontjából meghatározó, hogy egy ügyfél milyen irányban folytatja útját az emissziómentes közlekedéssel megélt első találkozását követően.

Mindez pedig mit sem ér, ha a közlekedés alapvető tárgyi elemei – a járművek és az üzemanyag – előállítása során nem ügyelünk a természeti és társadalmi fenntarthatóságra. A Toyota globális tevékenységének minden mozzanatát úgy igyekszik megtervezni, hogy azzal semmiképpen se rontsa, de lehetőség szerint inkább jelentős mértékben fejlessze működésének szűkebb és tágabb értelemben vett környezetét: az emberi és természeti életközösségeket.

Ami pedig a Beyond Zero megvalósulásának konkrét példáit illeti, a Toyota és az olimpiai játékok közötti, 2015 óta fennálló együttműködés tökéletesen szemlélteti, hogy egy autógyártó hányféle síkon gyakorolhat pozitív hatást az egyénre és a társadalomra, a helyi és globális környezetre.

A szervezők, a résztvevők és a nézők rendelkezésére bocsátott, zéró szénkibocsátású járművek, illetve mobilitási szolgáltatások hosszú távon a helyi közlekedési infrastruktúrába beépülve teremthetnek fenntartható alternatívákat. A paralimpikonok kiemelt támogatása a finanszírozáson túlmutatóan olyan technológiai fejlesztéseket is magában foglal, amelyek a mindennapokban egyenlőbb esélyeket teremtenek embertársaink számára.

Az infrastruktúra felelősségteljes fejlesztése pedig a helyi előnyökön túlmutatóan akár regionális, globális előnyöket is hozhat, akár azáltal, hogy tehermentesíti a meglévő, kevéssé fenntartható energiaellátó és egyéb rendszereket, akár azáltal, hogy kísérleti projektként olyan fontos tanulságokkal szolgálhat, amelyek elősegíthetik új generációs megoldások tökéletesítését.

Cikksorozatunk soron következő írásaiban a Beyond Zero stratégia ezen pilléreit – a jármű-technológiákat, a mobilitási szolgáltatásokat, az ügyfélkapcsolati teljesítményt és a vállalati működést – vesszük részletesen sorra.

Fotók: Toyota, Youtube