A pártpropaganda szerint 2022-ben jelentős útfelújítási munka valósult meg

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában 2022-ben jelentős útfelújítási munka valósult meg: külső kivitelezők 960 kilométernyi állami utat teljes körűen, míg a közútkezelő saját gépláncaival 800 kilométernyi mellékutat újított fel, 2023 tavaszától pedig további 130 kilométernyi, már megkezdett felújítás folytatódik – közölte a Magyar Közút hétfőn az MTI-vel.

    Bartal Tamás, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke a közleményben hangsúlyozta, 2010 óta összesen közel 8000 kilométernyi útfelújítást végeztek el a kivitelezők állami beruházásokban, ebből 2022-ben mintegy 960 kilométernyi, főleg mellékúti szakaszt érintett. A 2022-es beruházások összértéke meghaladta a 185 milliárd forintot, amit döntően a hazai költségvetési források biztosítottak.


    Bár az elmúlt nyár végén az állami beruházásokat felfüggesztették, és jelenleg dolgoznak az előkészítés alatt álló projekt megvalósítási menetrendjének újraütemezésén, felülvizsgálatán, de az már kijelenthető, hogy nem hagyják félbe a beruházásokat, így a tavaly kezdődött >>>