A Peugeot korszakalkotó típusai
Peugeot 3008 (2017)
Miután az első generációs Peugeot 3008 sikerrel ötvözte a szabadidőjárművek és a klasszikus buszlimuzinok jellegzetességeit, utódja tökélyre vitte a crossover műfaját, és a szegmens első képviselőjeként nyerte el az Év Autója címet. A dizájn, a komfort és az úttartás innovatív kombinációját kínáló modell még ebben az egyébként túltelített, viharos gyorsasággal bővülő kategóriában is újat tudott alkotni. A Peugeot 308-assal bevezetett műszaki és technológiai alapok – az EMP2 padlólemez és az i-Cockpit kezelőfelület – együtt biztosítják azt az alapvető vezetési élményt, amelyet aztán fejlett vezetőtámogató és telematikai megoldások tesznek teljessé.
A Peugeot 3008 másik fontos vívmánya, hogy költséges és fogyasztásnövelő összkerékhajtás nélkül, kifinomult elektronikus menetszabályozó rendszerei segítségével akár az aszfalttól távol is képes boldogulni. Ehhez társulnak a modell sportsikerei: a Peugeot 3008 DKR egymás után kétszer is kategóriagyőzelmet aratott a Dakar-ralin.
A 3008 a mai napig több mint 1,7 millió példányban került forgalomba, most pedig a plug-in hibrid hajtáslánc bevezetésével a Peugeot villamosítási törekvéseinek egyik élharcosává válik.
Peugeot 208 (2019)
Három győzelem hat év alatt: ez a bravúr soha senkinek nem sikerült még az európai Év Autója díj történetében. A második generációs Peugeot 208 a márka új, kisebb méretű járművekhez kidolgozott CMP padlólemezét alkalmazza. Ez a platform tette lehetővé annak a tisztán elektromos e-208 modellvariánsnak a bevezetését, amely kompromisszumok nélküli használati értékkel (136 LE, 260 Nm, 340 km hatótávolság, 8 mp gyorsulás 0-100 km/órára, változatlan helykínálat) ötvözi az emissziómentes közlekedés lehetőségét. A hagyományos hajtásláncok kedvelői többszörösen díjnyertes benzinmotorok és kivételesen tiszta üzemű dízelmotorok közül válogathatnak; nem véletlen, hogy a 2019 szeptemberében bevezetett modellre máris 130 ezer megrendelés érkezett Európában, és ezen belül az eredetileg tervezettnél másfélszer több, 15 százalékos az e-208 aránya.
Európai Év Autója: a legmagasabb szakmai színvonal
Hatvan független autóipari szakújságíró alkotja az európai Év Autója (Car of the Year, COTY) díj zsűrijét. Huszonhárom ország képviselteti magát a panelben; az azonos nemzetiségű tagok száma az adott piac méretétől és autóipari jelentőségétől függ. Az Év Autója díjra minden olyan modell esélyes, amely a díjátadót megelőző tizenkét hónap során forgalomba kerül Európában; a zsűri egy többfordulós, rendkívül alapos válogatási folyamat végén jut el a végső győztesig. Az 1964-ben alapított Év Autója díj a globális autóipar legrégebben fennálló, legnagyobb presztízsű elismerése.
„Elmondhatatlan büszkeséggel tölt el bennünket, hogy egyikre lehetünk annak a mindössze három autógyártónak, amely hat alkalommal nyerte el az Év Autója díjat. Arról nem is beszélve, hogy a Peugeot az első olyan márka, amely hat év leforgása alatt három díjban is részesült! Ennek köszönhetően jelenleg három olyan modell is szerepel kínálatunkban, amely elnyerte ezt a kitüntetést: az alsó-középkategóriás Peugeot 308, a középkategóriás szabadidőjármű 3008 és a vadonatúj városi 208, amely minden eddiginél szélesebb körű hajtáslánc-választékot kínál, megfizethető áron. Az Év Autója díj a kiválóság hiteles fokmérője, amely a Peugeot munkatársait büszkeséggel, ügyfeleinket pedig megnyugvással töltheti el” – emelte ki Jean-Philippe Imparato, a Peugeot igazgatója.